Sziasztok! Itt is van a legújabb rész! Olvassátok gyorsan, utána írjatok véleményt! Ui.: remélem mindenkinek kellemes karácsonya volt! C:
Reggel Monic hangjára kelek:
-Kedvesem. Fent vagy már? Gyere reggelizni! - nyávogja. Sajgó végtagokkal feltápászkodok a földről, ahol aludtam. A nyakam teljesen beállt. A fejem hasogat és megint rámjön a sírhatnék.
Könnyezve a komódhoz megyek és felkapok egy fekete, rövid, edző nadrágot és egy kék pamut pólót. Ma úgy is edzésen leszünk. A kiválasztottaknak egy hétig lehetőségük van edzeni.
A hajam még mindig úgy van ahogy megcsinálták tegnap. Olyan szorosra fonták, hogy még mindig nem jött szét. Minek háborgassam? Jó ez így.
Kicammogok. Végignézek az asztalon, majd a körülötte ülőkön. Cale, Percy stylistja és Monic-ék vidáman vihorásznak. Cale ugyanolyan kezeslábasban van mint tegnap, csak most nem feketében, hanem aranyban. A haja most nem fehér hanem bronz.A csíkjai is bronzzá változtak. A lány, azthiszem Valentina piros haja be van fonva. A ruhája óriási fekete rózsákból áll. Kifejezéstelen arccal mered a tányérjára. Fura nekem ez a lány. Mintha nem lennének érzésie.
Monic hosszú haja megint más színben pompázik. Ezúttal kék. A ruhája ezüst és szikrázó. Sminkje hivalkodó, óriási múszempillája tollakból áll és szája ugyanolyan kék színben úszim mint haja. Percy és a mentorunk, Cleo rá sem hederítenek a Kapitóliumi bájcsevegésre. Meredten koncentrálnak az ételükre. Percynek felzselézett, szőke haja eszméletlenül áll. Ugyanolyan pólót visel mint én, csak feketében. Cleo egy vékony köpenyt visel, sárga spagettipántos trikóján. Haja tűegyenesre van vasalva.
Leülök.
-Na mi lesz ma? - kérdezem, bár pontosan tudom, hogy ma edzésen leszünk.
-Ma? Ma gyakorolni fogjátok azt, amiben jók vagytok. Fontos, hogy a szövetségeseitek előtt jó fényben tündököljetek. Legyetek nagyon ügyesek, és halál lazák! - erőltet egy félmosolyt az arcára Cleo.
-Szuper! Elkápráztatom őket! Csodálatos leszek! - Harsogja Kapitóliumi módra Percy. Rengeteg szarkazmussal a hangjában.
-Percy, jó lenne, ha összekapnád magad! - vonja fel a szemöldökét Cleo.
Percy csak megvonja a vállát. Tudom miért csinál úgy, mintha csak egy nagy vicc lenne az egész. Védekezési mehanizmus. Próbálja kizárni. Őt is megviseli ez az egész. Csak ő tudja kezelni. Én egy roncs vagyok belül. És lassan, de biztosan kiül a külsőmre is.
-Mags! Viszont lenne egy kérésem. - kezdi a mentorom vészjósló hanggal.
-Igen? - összeszorul a gyomrom.
-Aggódok amiatt, hogy ilyen jó a szíved. - hosszú szünet -Kérlek, ezt itt és most felejtsd el. Ne legyél gyenge. Keménynek kell lenned. Szinte érzéketlennek. Igazi hivatásosnak! - Hányingerem lesz. A fejem kavarog.
-Tehát hazuttoljam meg önmagam? - kérdem halkan, de indulatosan, és a szemem nem veszem le a szemem a padlóról.
-Lényegében nem. Csak ne fedd fel a valódi személyiséged. - csitít Monic.
- Bólintok. Nem hiszem el. Úgy kell meghalnom, hogy egy érzéketlen fadarabot kell játszanom. Ez belül szétszed. De megfogadom a tanácsot. Mostantól nem mutatom ki az érzéseim. Könnyebb lesz.
Legszivesebben üvöltöznék, sikítanék és elrohannék. Ezzel szemben szépen lassan felállok.
-Jó, megyünk edzeni? - A hangom száraz, akár az aratáson, mikor kérdezték a nevem.
-Felőlem mehetünk! - pattan fel Percy is.
Cleo feláll, betessékel minket a liftbe, és benyom rajta egy gombot, majd kiugrik. A lift becsukódik. Felfele megyünk. A 13. Emeletre. Ahogy egyre feljebb emelkedünk, úgy áll el a légegzetem. Minél fentebb vagyunk, annál "szebb", csicsásabb és értelmetlenebb. Egyszóval Kapitóliumi.
-Nem semmi mi? - hajol közel Percy. Túl közel. Az orra épphogy hozzáér az arcomhoz.
-Undorító. - Mondom, kifejezéstelen, üres hanggal. Mostantól csak így fogok megszólalni.
-Ha majd mentor leszek, rengetegszer kell majd látnom. Meg kell szoknom. - nevet, és még mindig nagyon közel van hozzám. Reflexből felé fordulok. Ajkaink majdnem összeérnek. Lefagyok. Kigúvadt szemekkel nézek a szájára. Elvigyorodik. Ebben a pillanatban kinyílik a lift ajtaja. Mégjobban rámjön a félsz, mert a hivatásosok minket néznek. Az agyam teljesen leblokkolt. Nem tudom mozgatni a végtagjaim. Még sose volt hozzám ilyen közel fiú. Zavarba hozott.
Felkacag.
-Gyere! - ragadja meg a csuklóm és magával
húz. Kirántom a kezem szorításából. Mégis mit képzel? Alig ismerem és ilyeneket csinál. Ég az arcom. A gyomrom felfordult. Hányingerem van.
Nem lehetek rosszul. Kegyetlennek kell látszanom. Nyerni akarok. Pont.
-Sziasztok! - Köszönnek a hivatásosok. Percy barázságosan köszön. Én csak ridegen intek a fejemmel.
-Ki az a pasi? - Meredek a zömök, erős 30-as éveiben járható férfira.
-Daved! Ő a segítőnk. Ő magyarázza el mit kell feltétlen gyakorolni. - Csavargatja a szőke haját az egyes lány. Most, hogy nincs rajta magassarkú, látom, hogy nagyon alacsony. Ellenben a körzettársával. Ő ugyanolyan magas mint a kettes fiú. Sötétbarna haja tökéletesen beállítva, de hogy minek? Azt nagyon nem értem...
Neki is óriási a karja, körübelül mint a fejem. Leesik, hogy még nem tudom a nevét. Odafordulok hozzá, rá se bagózok Shinera. A mentorom kiölte belőlem a kedvességet.
-Mags vagyok. Te?
-Will! - Nyújt kezet. Erősen megszorítom. Beleadom minden erőmet. Félmosolyra húzza a száját.
Körbepillantok. Itt minden van. Jobbra tőlünk célbábúk, kések, tőrök, kardok és dárdák. Egyenesen - a játékmesterek erkéje alatt- mindenféle hasznos dologot lehet kipróbálni. Például tűzcsiholás, ehető növények kiválogatása...de balra...jól látom, amit látok? Ez most tényleg igaz? Kisseb sikoly tör fel a torkomból. A helység túloldalán egy úszómedence. Megmenekültem. Ha van it medence, akkor biztos lesz az arénában is. Ez nem lehet véletlen!
-Mi az? - lihegi a nyakamba Percy. Megint elfog a hirtelen zavar. Kell egy-két másodperc mire összeszedem magam. Felé fordulok.
-Jó lenne ha erről leszoknál! - suttogom a nyakának, mivel olyan magas, hogy a szám csak a nyakáig és. Lejjebb hajol. Pont, hogy egyvonalba legyen a fejünk.
-Mit? - Kérdi úgy, mintha fogalma se lenne arról, hogy miről beszélek.
-Figyelj Percy! Nem tudom mi szállt meg, de tudon kell, hogy ki nem állhatlak, meg az efféle barátkozási módot is, amit te leművelsz, szóval légyszi spórolj meg nekünk annyi időt, hogy ezentúl ezeket inkább Shinenak vagy Allynek csinálod! - suttogom az ajkai elé. Nem esküdnék meg rá, de mintha hozzá is értem volna egy pillanatra a számmal. A hányingerem erősödik. Mélyeket lélegzek.
Percy még mindig nem reagált. Ott áll ahol eddig és mered a szemembe.
Beszív, kifúj. Lehunyom a szemem. Túl nagy levegőt vettem. Az ajkaim most tényleg súrolták az övéit. Mintha lávát öntenének a testembe. Összeugrik a tüdőm. Csöng a fülem. Mi történik velem?
-Rosszul vagyok. - motyogom és abban a pillanatban összeesek. Elsötétül előttem a világ.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-Mags! Jólvagy? - Szólít egy öblös férfi hang. A hangja távoli és tompa. Felkapom a fejem. Ez Daved. Körülöttem az összes többi kiválasztott. Felpillantok a játékmesterekre. Mind engem bámul. Remek. Most mind egy gyenge, ájuldozós senkinek fognak tartani. Egyáltalán miért ájultam el? Percy közelsége miatt? Nem, biztos nem. A liftben is közel volt hozzám, és ott nem volt semmi bajom...de akkor mitől?
Fogalmam sincsen.
-I-igen. - Pattanok fel. A gyomrom még mindig kavarog, de nem érdekel, így is valószínű, hogy mindenki gyengének tart. Daved bólint és belekezd mondandójába. Az elején figyelek, de ezeket már elmondta a mentorom is. Tökéletes alkalom, hogy végignézzek a kiválasztottakon. A harmadik körzet kiválasztottai igen érdekesek. A fiú percenként megrázza a fejét, mintha álmos lenne. A lány folyamatosan remeg. Olyan 15 év körüli lehet mind a kettő. Az ötödik körzetben van egy kisfiú, 13 évesnek saccolom. A lány sem sokkal több. A hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedikben egész igéretesek vannak. Idősek,erősek és nem akarnak meghalni. Ez 8 kiválasztott. A tizedikben egy copfos kilány és egy magas, de nagyon vékony fiú van, egyik sem veszélyes, kivéve, ha valamiben nagyon tehetségesek. A tizenegyesek körüvelül annyi idősek mint én. De eszméletlenül vékonyak. A bőrük barna, de még így is sápadtaknak tűnnek. Borzasztóan néznek ki, de náluk sokkal rosszabbak a tizenkettesek. A fiú 17 év körüli, nagyon vékony, semmi izom nincsen a karjain, szeme ködös a rettegéstől.
A lány, akit Allyék Hopenak neveztek, olyan mint egy csontváz. Arca teljesen beesett, bordái a pólón kereszül is látszanak. A bőre falfehér. Ha a 3. remegett, akkor Hopeba egy egész földrengés dúl. Szürke szemei szomorúan pásztázzák Davedet. Kétségbeesetten kapaszkodik körzettársába. Ő lenne a gyönyörű nevű Hope. Nem úgy néz ki, mint akinen lenne egy cseppnyi remény is. Borzalmasan mérges leszek. A Kapitólium
ezt ölbetett kézzel nézi? Nemhiszem, hogy csak 2 gyerek van a külső körzetekben aki így nèz ki. Hagyja hogy naponta éhen haljon több gyerek, itt meg az étel fele a kukába megy! Hogy tudnak ìgy èlni? És itt jön a tetejébe még az is, elrángatják a gyerekeket nulla eséllyel a viadalra, meghalni. Ha eddig nem utáltam teljesz szìvemből a Kapitóliumot, akkor mostmár igen.
Borzalmas amit művelnek ezzel az országgal. Nemnormális. A hányingerem egyre erősödik. Szédülök. Térdre rogyok. Nem bírom tovább, összegörnyedek és gyomorsavat hányok. Mivel semmit nem ettem reggelire, csak ez van a gyomromban. A gyomrom kicsit megnyugszik, de még így is remeg. Will letérdel mellém, Percy társaságában.
-Biztos jól vagy? - kézdezik szinkronban.
-Igen! Kutya bajom! - rázom le.
-Ez nagyon nincs rendben Mags! - teszi a hátamra a kezét Will.
Hallom, hogy Daved szól valakinek. Utána gyors lépteket hallok, aztán valaki, egy fehér köpenyes alak beleszúr a karomba egy tűlvel. Összerándulok. Mit adott be? Valami bivaly erős gyógyszert az biztos, mert már most kezdek jobban lenni.
-Mi volt ez? - kérdem, de az alak már nimcs ott.
-Gyomornyugtató. Ne félj. Ezután, már semmi bajod nem lesz! - válaszol Daved.
Valaki megsimogatja a hátam. Nem nézek hátra. Fogalmam sincs ki az. A keze óriási, érzem. Lány nem lehet. Ez csakis egy fiú keze lehet. De vajon melyik hivatásosé? Mason? Biztos nem, nincs benne semmi emberség. Percy? Lehet, de ő csak szivatni szeret. És szerintem, ő sem bírhat engem, ahogyan én sem őt. Will? Kétséges. Miért tenne ilyet? Nem is ismer. Akkor mégis Percy volt? Á, nem tudom. Feladom. Nem is törődök vele.
Mikor Daved elenged minket azonnal a szövetségeseimhez fordulok.
-Mivel kezdjük? - vetem oda ridegen.
-Először, szerintem menjünk a dárdákhoz, aztán a késekhez. Utána meg meglátjuk. - vonja meg a vállát Mason. Hangjában ott van a gúny, amivel ránk néz. Nem bírja egyik szövetségesét sem. Ő biztosnak tartja, hogy ő nyer. Hangjából ki lehet venni, hogy esélytelennek tart mindenkit, magával szemben.
-Rendben, siessünk. Mags atrakciója miatt elment egy csomó idő! - horkan Ally. Forgatom a szemem.
-Akkor menjünk! - indulok a dárdák irányába. Mikor odaérek felkapok egyet. Hmm...otthon is használtam nagyritkán ilyet, mikor mem volt kedvem horgot kèszíteni. Ilyennek szegeztem a tenger sekély részén az iszaphoz a halakat.
Megprörgetem a levegőben. Célzok. Megfeszül a testem. És eldobom.
Csak pár milimétert tévesztettem a céltábla közepéből.
-Nemrossz! Nem is tudtam, hogy tudsz bánni a dárdákkal! - kacsint Percy. El akarja játszani a régi havert. Szánalmas. Nem megyek bele a játékába.
-Ugyan honnan tudtad volna? Nem is ismersz! - pörkölöm oda neki. Szegény összeszorított fogakkal fordul el. Hogy engem átkoz magában, az hétszentség.
-Fuh, ahhoz képest, hogy nem ismeritek egymást, egész szoros kapcsolatban vagytok! - vonja fel a szemöldökét Mason. Nem. Nem. Nem. Nem hiszem el. Most komolyan azt hiszi, képes lennék szerelmes lenni, egy ilyen arrogáns, nagyképű...nem is tudom rá a megfelelő szót...talán...barom...az egy arrogáns barom. Kedvére szivatja a lányokat, a suliban is mindig ezt csinálta.
-Egyáltalán nem vagyunk szoros kapcsolatban! - csattanok fel. Dühösen odasétálok a késekhez és a gyakorló bábúhoz. Idegesen dobálom hozzá a késeket. Meg minden fele. A fejébe, szívébe, bordái közé, karjába, lábába.
Egy idő után megunom.
-Megnézem a medencét! - mondom -Jön velem valaki? - semmi kedvem ahhoz, hogy valamelyik hivatásos velem jöjjön, de mivel szövetségesek vagyunk, inkább megkèrdezem. Rázzák a fejüket. Le merem fogadni, hogy csak Percy tud úszni, de mivel úgy küldtem az ájulásom előtt a tenger mélyére, gondolom megsèrtődött, vagy
okosabbnak tartja, ha inkább egy kis ideig elkerül. Nagyon örülök, hogy nem akart senki se velem jönni. Csak én és a víz.
Mint otthon...
Egy 4. Körzetből származó, bátor lány. Vajon hogy kerekedik a története? Újra önmaga tud lenni a viadal után? És az az ominózus ütés talán maradandó károkat okozott Mags egészségében,amelyekkel nem tud teljes életet élni? Olvassatok,és kiderül
2015/12/21
3. Rész | a felvonulás
Sziasztok! Hipergyorsasággal írtam egy új rész! Remélem tetszik, a kritikáknak örülök, minden téren! Csak annyit szeretnék még mondani:
Boldog Karácsonyt, és sose hagyjon el benneteket a remény! ☺🎁🎄
Oké. Most elrohant és megcsinálja a ruhámat, de nekem mégis mit kellene tennem? Itt kell maradnom? Vagy vissza kellene mennem a lakosztályba? Elveszettnek érzem magam. Csak ülök a kis szoba közepén, a hideg, fém, asztalon. Olyan èrzésem támad, mint amikor egy gyerek először megy iskolába. Szorongok, de olyan szinten hogy már fizikai fájdalmaim vannak tőle. Szépen lassan hátra dőlök, míg a fejem nem éri a fém asztalt. Elkényelmesedem ès lehunyom a szemem. Pontosabban összeszorítom, próbálok aludni egy kicsit.
-A tenger mélyén
Egyedül úszol... - dúdolom - A semmiből
Egy cápa jő...
-Szép dal! - csapódik ki az ajtó. Ijedtemben felugrok. -Én is ismerem. Kicsit bugyuta.
-Mit vagy kit keresel Percy? -vonom fel a szemöldököm, a puszta jelenlététől is rosszul vagyok, hogy lehet valaki ennyire nagyképű mint ő, hogy nem lehet félni egy viadal előtt, hogy képes megtagadni az érzéseit?
-Csak gondoltam beszélgethetnénk. - jön közelebb, és így, látom, hogy kipirosodottak a szemei, vagy nem tud aludni, vagy sírt. Percy sírt! Nem olyan rendíthetetlen ahogyan állítják.
-Miről? - nézek rá fájdalmasan. Egyszerűen fáj komunikálni. Minden szó után, mintha kalapáccsal vernének fejbe -Arról, hogy hogyan ölsz meg? - felkapja a fejét és megrázza.
-Nem! Arról, hogy mit mondunk a hivatásosaknak, hogy bevegyenek minket is. - néz a piros szemeivel az enyéimbe. Émejegni kezdek. Nem. Nem fogok beállni a hivatásosak bandájába. Férgek. Mi örömük van abban hogy önként jelentkeznek arra, hogy vagy megnyerik a viadalt, vagy nem. Mi örömük van abban hogy ölnek? Mi? Könyörgök... Mi?
-Ki mondta hogy hivatásos akarok lenni?- Fordulok el idegesen.
-De muszály lesz, elvárják tőlünk! - Fogja meg a vállam és gyengéden maga felé fordít. -Érted?
Nem válaszolok, muszály szövetségre lépnem velük, nincs beleszólásom. Ingerülten az ajtó felé lököm. Megérti a célzást, kimegy. Belerúgok az asztalba. Nem hiszem el hogy mibe kényszerítenek. Lerogyok a földre és elbóbiskolok.
Az ikrek vinnyogására eszmélek fel.
-Tisztára összekócoltad a hajad! - rángat fel Kurie a földről. Meglepően erős.
-Jaaj, kész van a ruhád, már csak a hajad kell megcsinálni! - mondja, a túl lelkes Bartie.
-Meg a sminked! - toppant Kurie.
Kikapcsolom az agyam. Kizárom az értelmetlen fecsegésüket.
Vajon milyenek a kiválasztottak? Könnyen túl tudom őket élni vagy mar az első másodpercekben megölnek? Nemtudom, de perceken belül megtudom. Rettenetesen izgulok. Főként azért mert most találkozom elsőnek azokkal, akikkel az elkövetkezendő napjaim elfogom tölteni. Biztos, hogy nagyképűek, nem félnek ölni, ès eszméletlen edzettek. Biztosan halálosak. Remeg a gyomrom, a szívem zakatol, rettegek. Könnyek fojtogatnak. Nem szabad sírnom. Nem. Egyrészről, mert a hivatásosak meglátják hogy félek. Másrészről Kurie megöl, mielőtt az arénába kerülnék. A sminkem gyönyörű, a szempilláim tövéből húzódik, egy egyre világosodó, sötétkék, vastag vonal, ami kegyetlenné varázsolja a nagyon kedves tekintetem. A szempilláim csak úgy ragyognak, épp úgy mint az ajkaim. A hajam iszonyú szorosan, nagyon apró fonatokba van fonva, a homlokomtól a hajam végéig. Eszméletlen. Mintha nem is én lennék. Érdekes, a kiválasztottakat nem szokták ennyire...hogy is mondjam, dögössé varázsolni.
-Tökéletes vagy! Már is hívjuk Calet! - cincogják, majd kilibbennek az ajtón. Nem tudom levenni a szemem a tükörről. Ez tényleg én vagyok? Soha életemben nem volt rajtam smink. Az arcom is kissé csúnyácska. Nem képzeltem soha, hogy valaha ilyen elképesztően fogok kinézni.
Csak akkor tudom elfordítani a tekintetem, mikor Cale belép. Ő is hangoztatja, milyen csodás munkát végeztek Kuriek, majd lehúzza a ruhámat rejtő zsák zipzárját. Eláll a lélegzetem.
-Ez az én ruhám??? - Kerekedik ki a szemem.
-Igen! - Bólint a stylistom, mire közelebb lépek a ruhámhoz. Egy ezüst, tértfelettig érő ruha, mely sűrűre szőtt hálóból készült és kék selyemmel van díszítve, olyan, mintha egy gyönyörű, ezüst kagylót ölelne körbe a kék, tiszta víz.
-Bújj bele! - utasít. Nem kell kétszer mondtania, már veszem is. A selyem valami istenien puha, viszont nem a legmelegebb.
-Cipőd viszont nem lesz, úgygondoltuk, ha mezítláb vagy, akkor jobban érzékeltethetjük, hogy a negyedik körzetből jöttél. - mosolyog barátságosan, melegséget sugározva, majd folytatja: -Viszont, van itt pár kiegészítő. - vesz elő egy dobozt és elkezdi rámaggatni a különféle ékszereket. Kapok 3 díszt a lábra, egy sima kötelet, egy ezüst kagylókkal telifűzött zsinórt és egy fekete bőrszíjjat. A kezem is teli lett aggatva minden félével, és persze a nyakam sem maradt ki. 5 különféle, egyszerű nyaklánc van a nyakamba, és minél több dolgot tesz rám Cale, annál jobban nézek ki.
-Ó, ezt majd elfelejtettem! - nyúl a zsebébe, majd kihúzza a kabalám. -Ez a szetted ékkője! Nagyon csinos ez a kis nyaklánc. Talán egy fiútól kaptad? - kérdezi. Megrázom a fejem.
Még soha élezemben nem volt barátom, sőt, még szerelmem sem. Igazából, azt sem tudom az milyen érzés. Igaz barátaim sem voltak, nem még, hogy pasim.
-Magam csináltam. - motyogom, mire Cale arcáról lehervad a mosoly és elkezd kifele, a csarnokba tolni.
Ahogy kilépek az ajtón egy óriási, magas mennyezetű terembe csöppenek, ahol 12 szekér, és az eléjük fogott lovak már várják a gyerekeket. A csarnok nincs teljesen megcsinálva, a falak csak le vannak betonozva, nincs rajtuk burkolat. Ilyet még a Kapitóliumban nem láttam. Ezek mindent kicicomáznak...vagyis majdnem mindent. Amit nem vesznek a kamerák, azt már nem.
-Azta, nagyon vagány lettél! Rád sem ismerek!- szólít meg Percy. A kettes fiúval szemben van. Összeugrik a gyomrom. A fiú magas és a ruhája nem sokat takargatja a rettentő nagy izmait. Mély levegő,nyugi Mags, add a lazát, ezen múlik az életed.
Mondom magamnak, majd odamegyek hozzájuk.
-Köszi, te sem nézel ki rosszul. - nézek a körzettársamra. Az aratás óta beszéltem vele először, de már úgy beszélünk emágymással, mint akik már összeszoktak. Igaz, hallottam már róla, mert kb. minden lány és fiú róla beszél, de soha nem beszéltem vele személyesen. Fura. Hasonló ruhába van, mint én. Egy tóga szerű, ezüst kötélből varrt, ruha ível át a vállán, és leér a térdéig. A fején ezüst babér, amit nem tudok hova tenni. Köze nincs a körzetünkhöz.
-Egyébként, Mags vagyok! - fordulok ezúttal a kettes fiú elé. Azta. Ez magasabb mint, ahogy először gondoltam. Én sem vagyok alacsony, az évfolyamban én voltam a legmagasabb lány, de ez, ez 2 fejjel magasabb nálam.
-Mason. - vakkantja, majd visszafordul Percyhez. Nagyon kedves, mondhatom.
Amíg nem figyel, végignézek rajta alaposabban. A haja fekete, mint az ében. A szemei zöldek, szinte már szikráznak. Az arcberendezése nem is olyan rossz, egész jóképű. Mint már az előbb is figyeltem, ruhája teljesen csupaszon hagyja a kezeit, mutagatva ezzel az izmait. Ebből a fiúból sugárzik az önteltség. Elkapom a tekintetem és a többi hivatásost keresem a szememmel.
Az első és második lány megtaláltam. Ott állnak egy ló mellett. Az első alacsony, de a tekintete őrült, szinte látszik a vágy az öldöklésért. Végigfut a hideg a gerincemen. Az arcom grimaszba torzul. Hogyan lehet ezt várni?
Választ tudom, hogy nem fogok kapni, ezért inkább tovább nézem a lányokat. Az egyes ruhája egy miniruha, nyakrésszel és minden egyes miliméterét különféle színű és fajtájú drágakövek ékesítik. A cipőjének magas a sarka, de még így is legalább egy fejjel alacsonyabb nálam. A kettes már annál inkább, veszélyesebb. Körübelül egy magasak vagyunk, de látszik hogy sokkal erősebb nálam. Neki egy bronz színű, valamiféle harcos jelmeze van. Talán valami ókori római, vagy görög harcos ruha van rajta, ahogy a körzettársán is. Úgy döntök odamegyek hozzájuk.
-Sziasztok! - magabiztos vagyok. Egyenlőre. -Mags vagyok, a negyedikből.
-Szia, én Sunshine vagyok. De szólíts nyugodtan Shinenak. - mosolyog keserűen az egyes. Nem örül nekem. Látom rajta.
-Én Ally vagyok. - nyújtja a kezét a kettes. Ezt nem szabad elrontanom. Hallottam, hogy ezzel mérik fel az emberek a tekintélyed. Erősen megszorítom a kezét. Elismerően bólint. Fellélegzek.
-Na, és miben vagy a legjobb, Mags. - kérdi Shine. Úgy ejti ki a nevem, mintha valami gyilkos neve lenne. Az az igazság, hogy néhány nap múlva, tényleg az lesz. Egy gyilkos neve. Óriási pofon. Szörnyen fáj, embert kell ölnöm, ha haza akarok menni. Embert a francokat...gyerekeket. Az arcom megvonaglik, de csak egy pillanatra.
-Nagyon jól tudok úszni, a szigonnyal is profi vagyok és remekül halászok. - Hadarom el. De ez így nem igaz. Úszni tényleg jól tudok, de a szigonyt körübelül annyira tudom profin használni, mint cápa szépen mosolyogni.
-Akkor, ha nincs víz az arénában, nem sok hasznodat vesszük. - grimaszol Ally.
-De! Majd meglássátok! - védem meg magam. Ilyen könnyen nem adom ám a böröm.
-Legyen úgy! - vonja fel a szemöldökét Shine. Van egy olyan érzésem, hogy ezek nem szeretnek engem. Nagyon nem.
-Na mindegy, láttátok már a tizenketteseket? - int közelebb magához minket Ally. -Tiszta gázak, le merem fogadni, hogy egy kést nem bírnak felemelni!
Röhögnek. A gyomromba görcs áll be. Nem normálisak. Hogy lehet ezen nevetni? Inkább szomorú. Szerintem még életükben nem ezték teli magukat.
-Ja, főleg az a szénbányász ruha! - kuncog Shine. -Meg tudjátok mi a csaj neve? Hope. Szerintem már tuti kiveszett belőlük a remény!
Kacarásznak tovább. Hope. Gyönyörű név. Keresem a szememmel a tizenketteseket, de nem találom őket. Hope. Hogy nézhet ki ez a Hope? Nagyon furdal a kíváncsiság. Annyira, hogy az már fáj.
Folytatjuk a beszélgetést, de csak ilyen semleges dolgokról beszélgetünk, hogy például, kinek mi tetszett a legjobban eddig, mikor a stylistjaink magukhoz hívnak.
-Na, szóval, itt az a lényeg, hogy sok-sok támogatót szerezzetek. Legyetek barátságosak, ugyanakkor mutassátok meg, hogy készen álltok a játékra! - mondja nekünk Cale, míg a mögötte álló lány, Percy Stylistja, folyamatosan ír a jegyzetébe. Egy percre sem pillant fel. Feszülten nézi a jegyzeteket. A piros színű haja loknikba omlik vállára, és gyönyörű fehér, ujjatlan ruhája megmutatja a kezein lévő, fekete tetoválásokat. Neki nincsenek műkörmei. Lerágott, természetes körmei vannak, és teljesen magukra hívják a figyelmet. Csúnyán éktelenked a túlcicomázott lányon, de szemmel láthatóan, őt ez nem érdekli.
Cale felsegít minket a szekérre.
-Ja, és még valami, karoljatok egymásba, mutassátok meg, hogy szövetségesek vagytok és nem fogtok egymásra támadni. Ez vonzza a támogatókat! - tanácsolja a mentorunk, aki időközben megérkezett. Mondjuk ez érthető. Hivatásosok vagyunk, nem szabad félnünk semmitől, főleg nem a saját körzettársunktól. Bólintunk és közelebb lépünk egymáshoz. Percy belém karol. Egyből beindul a védekezési mehanizmus az agyban. Sikít az idegen érintés következménye képp. Nagyon erősen kell koncentrálnom, hogy ne tépjem ki a kezem a karjából.
Elindulunk, majd hanyatt esek a kocsi hirtelen indulásától. Percy felhorkant. Belerúgok, érezze csak a törődést. Ezt egy haragos tekintettel díjjazza.
Végignézek az előttem guruló kiválasztottakon. A hármasokon kívül, mind veszélyes, de a szövetségeseim. Nem szabadna tőlük félnem, de mégis rettegek. Nem kedvelnek, tudom. Valahogy muszály megkedveltetnem magam velük, de egyenlőre támogatókat kell szereznem. Kihúzom magam és magabiztosan mosolygok. Közelebb húzódok Percyhez, integetek és csókakat dobálok az őrjöngő közönségnek. Előre pillantok és megpillantom az elnököt. Snow elnök, jobbján a fia, Coloradius Snow. Coloradius tőlem 5 évvel fiatalabb, csak 14 éves, de már látszik rajta a Kapitólium keze nyoma.
Az idősebbik Snow szigorúan néz végig rajtunk, kiválasztottakon.
Mikor az tizenkettesek szekere is begurul a köröndre Snow belekezd a beszédébe. A sötétség napjairól beszél, majd a viadalról, aztán megemlíti, hogy az idei "mezőny" igen ígéretes és izgalmas lesz, majd elköszön.
Mi kivonulunk, vissza a csarnokba.
-Csodálatosan festetek, és sok támogatóra tettetek szert! - ujjong Monic
-Igen, valóban elbűvölőek voltatok. Menjünk fel. - dícsér és utasít Cleo.
A lifthez vezet minket, mikor belépünk benyomja a 4-es gombot és felrepülünk a lakosztályunkba. Iszonyatosan éhes vagyok, de szeretnék kubújni ebből a kényelmetlen ruhából. Olyan mintha papírba csomagoltak volna.
Beszaladok a szobámba, elámulok. A helység óriási. Az ajtó mellett egy székrény található, benne rengeteg ruhával. A felett egy tükör.
Az ágy akkora, mint az otthoni ágyaik összetolva. A fal ezüst színű, míg a szőnyeg - ami iszonyatosan puha - tengerkék. A szobában van egy óriási akvárium, szebbnél szebb halakkal. Elérzékenyülök. A halak, a tengerkék a szőnyeg. Ezek ki akarnak csinálni idegileg. A térdem megremeg. A rárohogy a szőnyegre és kiszökik belőlem a zokogás. Az aratás előtt sose sírtam. Most 16 évnyi sírás tör ki belőlem.
Csak sírok, sírok és sírok. Nem tudom abbahagyni. Már fulladozok, annyira nem kapok levegőt a könnyeimtől. Elkezdem simogatni a puha szőnyeget. Beválik. Egyre kevesebb könny hullik a szemeimből. Egyre mélyebbeket tudok légezni. A szívemre elviselhetetlenségig rátelepedett a szomorúság. Újra könnyek szöknek a szemembe, de gyorsan kipislogom őket. Összeszedem magam. Lassan felállok, de még így is elsötétül a világ pár másodpercre. Az összes folyadékot kisírtam a szervezetemből. Az akvárium melleti ajtóhoz veszem az irányt. Az a fürdőszoba. Belépek. Körülnézek. Ugyanúgy néz ki mint a vonat fürdője. Csak a falak nem feketén csillognak, hanem kéken.
Belenézek a tükörbe. A sminkem teljesen összemaszatoltam. Úgy nézek ki mint aki belefeküdt egy nagy kupac koromba. A szemfestékem nagy része a homlokomon, és az arcomon lehet fellelni. A rúzsom az államon és az orromon. Gyorsan bevizezem a kezem és próbálom lemosni, de csak rontok a helyzeten, ezért gyorsan lerángatom magamról a ruhám és bevergődök a zuhany alá. Rátenyerelek a vezérlőre. Valami levendula illatú tusfürdő, és a langyosnál kicsit hidegebb víz lep meg. A sminkem pillanatok alatt eltávolítja. A hajam úgyhagyom ahogy Kurie megcsinálta. Nem szeretek vele bajlódni. Otthon is mindig fel kontyolva hordtam. Megszárítkozok, kerítek valami ruhát és kikúszok a konyhába. Nincs ott senki. Hál' istennek. Pirítóst eszek és teát iszok. Otthon csak nagyon ritkán engedhettük meg magunknak a teát. Drága dolognak számít, de annál inkább szeretem.
Mikor végzek az evéssel visszacsattogok a szobámba és arra sem veszem a fáradtságot, hogy felvegyek valami pizsama félét és befeküdjek az ágyba. Nem. Ahogy vagyok összeesek a földön. Lecsukom a szemem és azonnal egy álomba csöppenek. Egy borzalmas rémálomba...
Boldog Karácsonyt, és sose hagyjon el benneteket a remény! ☺🎁🎄
Oké. Most elrohant és megcsinálja a ruhámat, de nekem mégis mit kellene tennem? Itt kell maradnom? Vagy vissza kellene mennem a lakosztályba? Elveszettnek érzem magam. Csak ülök a kis szoba közepén, a hideg, fém, asztalon. Olyan èrzésem támad, mint amikor egy gyerek először megy iskolába. Szorongok, de olyan szinten hogy már fizikai fájdalmaim vannak tőle. Szépen lassan hátra dőlök, míg a fejem nem éri a fém asztalt. Elkényelmesedem ès lehunyom a szemem. Pontosabban összeszorítom, próbálok aludni egy kicsit.
-A tenger mélyén
Egyedül úszol... - dúdolom - A semmiből
Egy cápa jő...
-Szép dal! - csapódik ki az ajtó. Ijedtemben felugrok. -Én is ismerem. Kicsit bugyuta.
-Mit vagy kit keresel Percy? -vonom fel a szemöldököm, a puszta jelenlététől is rosszul vagyok, hogy lehet valaki ennyire nagyképű mint ő, hogy nem lehet félni egy viadal előtt, hogy képes megtagadni az érzéseit?
-Csak gondoltam beszélgethetnénk. - jön közelebb, és így, látom, hogy kipirosodottak a szemei, vagy nem tud aludni, vagy sírt. Percy sírt! Nem olyan rendíthetetlen ahogyan állítják.
-Miről? - nézek rá fájdalmasan. Egyszerűen fáj komunikálni. Minden szó után, mintha kalapáccsal vernének fejbe -Arról, hogy hogyan ölsz meg? - felkapja a fejét és megrázza.
-Nem! Arról, hogy mit mondunk a hivatásosaknak, hogy bevegyenek minket is. - néz a piros szemeivel az enyéimbe. Émejegni kezdek. Nem. Nem fogok beállni a hivatásosak bandájába. Férgek. Mi örömük van abban hogy önként jelentkeznek arra, hogy vagy megnyerik a viadalt, vagy nem. Mi örömük van abban hogy ölnek? Mi? Könyörgök... Mi?
-Ki mondta hogy hivatásos akarok lenni?- Fordulok el idegesen.
-De muszály lesz, elvárják tőlünk! - Fogja meg a vállam és gyengéden maga felé fordít. -Érted?
Nem válaszolok, muszály szövetségre lépnem velük, nincs beleszólásom. Ingerülten az ajtó felé lököm. Megérti a célzást, kimegy. Belerúgok az asztalba. Nem hiszem el hogy mibe kényszerítenek. Lerogyok a földre és elbóbiskolok.
Az ikrek vinnyogására eszmélek fel.
-Tisztára összekócoltad a hajad! - rángat fel Kurie a földről. Meglepően erős.
-Jaaj, kész van a ruhád, már csak a hajad kell megcsinálni! - mondja, a túl lelkes Bartie.
-Meg a sminked! - toppant Kurie.
Kikapcsolom az agyam. Kizárom az értelmetlen fecsegésüket.
Vajon milyenek a kiválasztottak? Könnyen túl tudom őket élni vagy mar az első másodpercekben megölnek? Nemtudom, de perceken belül megtudom. Rettenetesen izgulok. Főként azért mert most találkozom elsőnek azokkal, akikkel az elkövetkezendő napjaim elfogom tölteni. Biztos, hogy nagyképűek, nem félnek ölni, ès eszméletlen edzettek. Biztosan halálosak. Remeg a gyomrom, a szívem zakatol, rettegek. Könnyek fojtogatnak. Nem szabad sírnom. Nem. Egyrészről, mert a hivatásosak meglátják hogy félek. Másrészről Kurie megöl, mielőtt az arénába kerülnék. A sminkem gyönyörű, a szempilláim tövéből húzódik, egy egyre világosodó, sötétkék, vastag vonal, ami kegyetlenné varázsolja a nagyon kedves tekintetem. A szempilláim csak úgy ragyognak, épp úgy mint az ajkaim. A hajam iszonyú szorosan, nagyon apró fonatokba van fonva, a homlokomtól a hajam végéig. Eszméletlen. Mintha nem is én lennék. Érdekes, a kiválasztottakat nem szokták ennyire...hogy is mondjam, dögössé varázsolni.
-Tökéletes vagy! Már is hívjuk Calet! - cincogják, majd kilibbennek az ajtón. Nem tudom levenni a szemem a tükörről. Ez tényleg én vagyok? Soha életemben nem volt rajtam smink. Az arcom is kissé csúnyácska. Nem képzeltem soha, hogy valaha ilyen elképesztően fogok kinézni.
Csak akkor tudom elfordítani a tekintetem, mikor Cale belép. Ő is hangoztatja, milyen csodás munkát végeztek Kuriek, majd lehúzza a ruhámat rejtő zsák zipzárját. Eláll a lélegzetem.
-Ez az én ruhám??? - Kerekedik ki a szemem.
-Igen! - Bólint a stylistom, mire közelebb lépek a ruhámhoz. Egy ezüst, tértfelettig érő ruha, mely sűrűre szőtt hálóból készült és kék selyemmel van díszítve, olyan, mintha egy gyönyörű, ezüst kagylót ölelne körbe a kék, tiszta víz.
-Bújj bele! - utasít. Nem kell kétszer mondtania, már veszem is. A selyem valami istenien puha, viszont nem a legmelegebb.
-Cipőd viszont nem lesz, úgygondoltuk, ha mezítláb vagy, akkor jobban érzékeltethetjük, hogy a negyedik körzetből jöttél. - mosolyog barátságosan, melegséget sugározva, majd folytatja: -Viszont, van itt pár kiegészítő. - vesz elő egy dobozt és elkezdi rámaggatni a különféle ékszereket. Kapok 3 díszt a lábra, egy sima kötelet, egy ezüst kagylókkal telifűzött zsinórt és egy fekete bőrszíjjat. A kezem is teli lett aggatva minden félével, és persze a nyakam sem maradt ki. 5 különféle, egyszerű nyaklánc van a nyakamba, és minél több dolgot tesz rám Cale, annál jobban nézek ki.
-Ó, ezt majd elfelejtettem! - nyúl a zsebébe, majd kihúzza a kabalám. -Ez a szetted ékkője! Nagyon csinos ez a kis nyaklánc. Talán egy fiútól kaptad? - kérdezi. Megrázom a fejem.
Még soha élezemben nem volt barátom, sőt, még szerelmem sem. Igazából, azt sem tudom az milyen érzés. Igaz barátaim sem voltak, nem még, hogy pasim.
-Magam csináltam. - motyogom, mire Cale arcáról lehervad a mosoly és elkezd kifele, a csarnokba tolni.
Ahogy kilépek az ajtón egy óriási, magas mennyezetű terembe csöppenek, ahol 12 szekér, és az eléjük fogott lovak már várják a gyerekeket. A csarnok nincs teljesen megcsinálva, a falak csak le vannak betonozva, nincs rajtuk burkolat. Ilyet még a Kapitóliumban nem láttam. Ezek mindent kicicomáznak...vagyis majdnem mindent. Amit nem vesznek a kamerák, azt már nem.
-Azta, nagyon vagány lettél! Rád sem ismerek!- szólít meg Percy. A kettes fiúval szemben van. Összeugrik a gyomrom. A fiú magas és a ruhája nem sokat takargatja a rettentő nagy izmait. Mély levegő,nyugi Mags, add a lazát, ezen múlik az életed.
Mondom magamnak, majd odamegyek hozzájuk.
-Köszi, te sem nézel ki rosszul. - nézek a körzettársamra. Az aratás óta beszéltem vele először, de már úgy beszélünk emágymással, mint akik már összeszoktak. Igaz, hallottam már róla, mert kb. minden lány és fiú róla beszél, de soha nem beszéltem vele személyesen. Fura. Hasonló ruhába van, mint én. Egy tóga szerű, ezüst kötélből varrt, ruha ível át a vállán, és leér a térdéig. A fején ezüst babér, amit nem tudok hova tenni. Köze nincs a körzetünkhöz.
-Egyébként, Mags vagyok! - fordulok ezúttal a kettes fiú elé. Azta. Ez magasabb mint, ahogy először gondoltam. Én sem vagyok alacsony, az évfolyamban én voltam a legmagasabb lány, de ez, ez 2 fejjel magasabb nálam.
-Mason. - vakkantja, majd visszafordul Percyhez. Nagyon kedves, mondhatom.
Amíg nem figyel, végignézek rajta alaposabban. A haja fekete, mint az ében. A szemei zöldek, szinte már szikráznak. Az arcberendezése nem is olyan rossz, egész jóképű. Mint már az előbb is figyeltem, ruhája teljesen csupaszon hagyja a kezeit, mutagatva ezzel az izmait. Ebből a fiúból sugárzik az önteltség. Elkapom a tekintetem és a többi hivatásost keresem a szememmel.
Az első és második lány megtaláltam. Ott állnak egy ló mellett. Az első alacsony, de a tekintete őrült, szinte látszik a vágy az öldöklésért. Végigfut a hideg a gerincemen. Az arcom grimaszba torzul. Hogyan lehet ezt várni?
Választ tudom, hogy nem fogok kapni, ezért inkább tovább nézem a lányokat. Az egyes ruhája egy miniruha, nyakrésszel és minden egyes miliméterét különféle színű és fajtájú drágakövek ékesítik. A cipőjének magas a sarka, de még így is legalább egy fejjel alacsonyabb nálam. A kettes már annál inkább, veszélyesebb. Körübelül egy magasak vagyunk, de látszik hogy sokkal erősebb nálam. Neki egy bronz színű, valamiféle harcos jelmeze van. Talán valami ókori római, vagy görög harcos ruha van rajta, ahogy a körzettársán is. Úgy döntök odamegyek hozzájuk.
-Sziasztok! - magabiztos vagyok. Egyenlőre. -Mags vagyok, a negyedikből.
-Szia, én Sunshine vagyok. De szólíts nyugodtan Shinenak. - mosolyog keserűen az egyes. Nem örül nekem. Látom rajta.
-Én Ally vagyok. - nyújtja a kezét a kettes. Ezt nem szabad elrontanom. Hallottam, hogy ezzel mérik fel az emberek a tekintélyed. Erősen megszorítom a kezét. Elismerően bólint. Fellélegzek.
-Na, és miben vagy a legjobb, Mags. - kérdi Shine. Úgy ejti ki a nevem, mintha valami gyilkos neve lenne. Az az igazság, hogy néhány nap múlva, tényleg az lesz. Egy gyilkos neve. Óriási pofon. Szörnyen fáj, embert kell ölnöm, ha haza akarok menni. Embert a francokat...gyerekeket. Az arcom megvonaglik, de csak egy pillanatra.
-Nagyon jól tudok úszni, a szigonnyal is profi vagyok és remekül halászok. - Hadarom el. De ez így nem igaz. Úszni tényleg jól tudok, de a szigonyt körübelül annyira tudom profin használni, mint cápa szépen mosolyogni.
-Akkor, ha nincs víz az arénában, nem sok hasznodat vesszük. - grimaszol Ally.
-De! Majd meglássátok! - védem meg magam. Ilyen könnyen nem adom ám a böröm.
-Legyen úgy! - vonja fel a szemöldökét Shine. Van egy olyan érzésem, hogy ezek nem szeretnek engem. Nagyon nem.
-Na mindegy, láttátok már a tizenketteseket? - int közelebb magához minket Ally. -Tiszta gázak, le merem fogadni, hogy egy kést nem bírnak felemelni!
Röhögnek. A gyomromba görcs áll be. Nem normálisak. Hogy lehet ezen nevetni? Inkább szomorú. Szerintem még életükben nem ezték teli magukat.
-Ja, főleg az a szénbányász ruha! - kuncog Shine. -Meg tudjátok mi a csaj neve? Hope. Szerintem már tuti kiveszett belőlük a remény!
Kacarásznak tovább. Hope. Gyönyörű név. Keresem a szememmel a tizenketteseket, de nem találom őket. Hope. Hogy nézhet ki ez a Hope? Nagyon furdal a kíváncsiság. Annyira, hogy az már fáj.
Folytatjuk a beszélgetést, de csak ilyen semleges dolgokról beszélgetünk, hogy például, kinek mi tetszett a legjobban eddig, mikor a stylistjaink magukhoz hívnak.
-Na, szóval, itt az a lényeg, hogy sok-sok támogatót szerezzetek. Legyetek barátságosak, ugyanakkor mutassátok meg, hogy készen álltok a játékra! - mondja nekünk Cale, míg a mögötte álló lány, Percy Stylistja, folyamatosan ír a jegyzetébe. Egy percre sem pillant fel. Feszülten nézi a jegyzeteket. A piros színű haja loknikba omlik vállára, és gyönyörű fehér, ujjatlan ruhája megmutatja a kezein lévő, fekete tetoválásokat. Neki nincsenek műkörmei. Lerágott, természetes körmei vannak, és teljesen magukra hívják a figyelmet. Csúnyán éktelenked a túlcicomázott lányon, de szemmel láthatóan, őt ez nem érdekli.
Cale felsegít minket a szekérre.
-Ja, és még valami, karoljatok egymásba, mutassátok meg, hogy szövetségesek vagytok és nem fogtok egymásra támadni. Ez vonzza a támogatókat! - tanácsolja a mentorunk, aki időközben megérkezett. Mondjuk ez érthető. Hivatásosok vagyunk, nem szabad félnünk semmitől, főleg nem a saját körzettársunktól. Bólintunk és közelebb lépünk egymáshoz. Percy belém karol. Egyből beindul a védekezési mehanizmus az agyban. Sikít az idegen érintés következménye képp. Nagyon erősen kell koncentrálnom, hogy ne tépjem ki a kezem a karjából.
Elindulunk, majd hanyatt esek a kocsi hirtelen indulásától. Percy felhorkant. Belerúgok, érezze csak a törődést. Ezt egy haragos tekintettel díjjazza.
Végignézek az előttem guruló kiválasztottakon. A hármasokon kívül, mind veszélyes, de a szövetségeseim. Nem szabadna tőlük félnem, de mégis rettegek. Nem kedvelnek, tudom. Valahogy muszály megkedveltetnem magam velük, de egyenlőre támogatókat kell szereznem. Kihúzom magam és magabiztosan mosolygok. Közelebb húzódok Percyhez, integetek és csókakat dobálok az őrjöngő közönségnek. Előre pillantok és megpillantom az elnököt. Snow elnök, jobbján a fia, Coloradius Snow. Coloradius tőlem 5 évvel fiatalabb, csak 14 éves, de már látszik rajta a Kapitólium keze nyoma.
Az idősebbik Snow szigorúan néz végig rajtunk, kiválasztottakon.
Mikor az tizenkettesek szekere is begurul a köröndre Snow belekezd a beszédébe. A sötétség napjairól beszél, majd a viadalról, aztán megemlíti, hogy az idei "mezőny" igen ígéretes és izgalmas lesz, majd elköszön.
Mi kivonulunk, vissza a csarnokba.
-Csodálatosan festetek, és sok támogatóra tettetek szert! - ujjong Monic
-Igen, valóban elbűvölőek voltatok. Menjünk fel. - dícsér és utasít Cleo.
A lifthez vezet minket, mikor belépünk benyomja a 4-es gombot és felrepülünk a lakosztályunkba. Iszonyatosan éhes vagyok, de szeretnék kubújni ebből a kényelmetlen ruhából. Olyan mintha papírba csomagoltak volna.
Beszaladok a szobámba, elámulok. A helység óriási. Az ajtó mellett egy székrény található, benne rengeteg ruhával. A felett egy tükör.
Az ágy akkora, mint az otthoni ágyaik összetolva. A fal ezüst színű, míg a szőnyeg - ami iszonyatosan puha - tengerkék. A szobában van egy óriási akvárium, szebbnél szebb halakkal. Elérzékenyülök. A halak, a tengerkék a szőnyeg. Ezek ki akarnak csinálni idegileg. A térdem megremeg. A rárohogy a szőnyegre és kiszökik belőlem a zokogás. Az aratás előtt sose sírtam. Most 16 évnyi sírás tör ki belőlem.
Csak sírok, sírok és sírok. Nem tudom abbahagyni. Már fulladozok, annyira nem kapok levegőt a könnyeimtől. Elkezdem simogatni a puha szőnyeget. Beválik. Egyre kevesebb könny hullik a szemeimből. Egyre mélyebbeket tudok légezni. A szívemre elviselhetetlenségig rátelepedett a szomorúság. Újra könnyek szöknek a szemembe, de gyorsan kipislogom őket. Összeszedem magam. Lassan felállok, de még így is elsötétül a világ pár másodpercre. Az összes folyadékot kisírtam a szervezetemből. Az akvárium melleti ajtóhoz veszem az irányt. Az a fürdőszoba. Belépek. Körülnézek. Ugyanúgy néz ki mint a vonat fürdője. Csak a falak nem feketén csillognak, hanem kéken.
Belenézek a tükörbe. A sminkem teljesen összemaszatoltam. Úgy nézek ki mint aki belefeküdt egy nagy kupac koromba. A szemfestékem nagy része a homlokomon, és az arcomon lehet fellelni. A rúzsom az államon és az orromon. Gyorsan bevizezem a kezem és próbálom lemosni, de csak rontok a helyzeten, ezért gyorsan lerángatom magamról a ruhám és bevergődök a zuhany alá. Rátenyerelek a vezérlőre. Valami levendula illatú tusfürdő, és a langyosnál kicsit hidegebb víz lep meg. A sminkem pillanatok alatt eltávolítja. A hajam úgyhagyom ahogy Kurie megcsinálta. Nem szeretek vele bajlódni. Otthon is mindig fel kontyolva hordtam. Megszárítkozok, kerítek valami ruhát és kikúszok a konyhába. Nincs ott senki. Hál' istennek. Pirítóst eszek és teát iszok. Otthon csak nagyon ritkán engedhettük meg magunknak a teát. Drága dolognak számít, de annál inkább szeretem.
Mikor végzek az evéssel visszacsattogok a szobámba és arra sem veszem a fáradtságot, hogy felvegyek valami pizsama félét és befeküdjek az ágyba. Nem. Ahogy vagyok összeesek a földön. Lecsukom a szemem és azonnal egy álomba csöppenek. Egy borzalmas rémálomba...
2015/12/20
Karakterek
Sziasztok! Gondoltam hozok pár "karakter" képet.
Cleo Porter. A mentor. A 26. Éhezők viadalának győztese. Abban az évben egy sivatagi helyszínen történt a viadal. Cleo az agyára bízta magát, így mindenki eszén túljárt. A kiválasztottak 60% szomjan halt.
Monica (Monic) Corcoran. A kísérő. Kicsit már koros, de ez nem látszik rajta. Ugyan miért is látszana? Hisz a Kapitólium lakosa!
Cleo Porter. A mentor. A 26. Éhezők viadalának győztese. Abban az évben egy sivatagi helyszínen történt a viadal. Cleo az agyára bízta magát, így mindenki eszén túljárt. A kiválasztottak 60% szomjan halt.
Ui.: a 3. Rész holnapra várható!
2015/12/14
Annie Cresta :)
Sziasztok! Nem nagyon terveztem ide ilyet, de ez azért kivétel.
Van egy "csodálatos" (hehe) oldal, amit imádok.
Megéri belesni;
http://anniecrestaviadala.blogspot.hu/
Van egy "csodálatos" (hehe) oldal, amit imádok.
Megéri belesni;
http://anniecrestaviadala.blogspot.hu/
2015/12/13
2. Rész | megérkeztünk
Meghoztam a második részt. Remélem ez azért jobban tetszik mint az első. Várom a véleményeteket, kritikáitokat, megjegyzéseiteket. Ebbe még van egy-két utalás az eredeti könyvre, elnézést azoktól akiknek ez nem jött be :/
Viszont 200+ oldalmegjelenítésre kaptam fel a fejem. Nagyon köszönöm mindenkinek :) sokat jelent hogy ennyien megnézték az oldalammás kérdés hogy tetszett-e is nekik...
Na de nem nyújtom tovább a szót,mint a rétestésztát.
Mi volt ez? - kérdezem
-Fogalmam sincs! - pattan fel Cleo zavartan - Ilyen még nem nagyon történt. Ezzel rendesen rámijeszt. Ha ilyen ijedős leszek a viadalon is akkor baj lesz. Plusz egy rossz gondolat. Ez már kettő. Mi lesz velem?
Cleo megindul az ajtó felé, kinyitja és a mögötte álló békeőrhöz szól:
-Miért álltunk meg? Ha nem érünk a Kapitóliumban időben abból nagy baj lesz! - förmed rá idegesen.
-Nyugalom hölgyem,biztos csak egy kis műszaki probléma adódott. - mondja védekezőleg az őr.
-Gyerekek menjetek be a kabinotokba! - utasít a mentorunk. Én egyből indulok a szobám felé, de Percy habozik.
Belépek a kabinomba ès ledobom a szűk ruhát amibe kényszerültem. -Hangos puffanás, majd elindul a vonat- Na, Cleo, nem kell aggódni. Én pizsama után nézek és sikerrel járok. Találok egy kék hálóinget és ahogy végigsimítok az anyagon könnybelábad a szemem. Már most hiányzik az otthonom. Hiányzik a tenger. Hiányoznak a szüleim. Hiányzik a kényelmetlen ágyam. Igen ez furán hangzik, de így igaz, hiányzik. A könnyeimmel küzdve bevágódok az ágyamba. A túl kényelmes ágyamba. Eszembe jut egy dal. Aminek rengeteg változatát ismerek.
A tenger mélyén
A egyedül úszol
A semmiből
Egy cápa jő
De nem bánt
Hanem jóéjt kíván...
-Mags! Odabentvagy! - dörömböl az ajtómón Percy, de olyan hangosan hogy kiugrok a bőrömből. Úgyteszek mintha már aludnék. Nincs kedvem beszélgetni. Senkivel. Főleg nem azzal akivel belöknek egy arénába. A fejemrehúzom a takarók és próbálok aludni. Persze nem megy...csak forgolódok, valahol az ébrenlét és az alvás között vagyok. Vergődök. És mikor sikerül elaludnom egyből borzalmas álomok villannak be, melyekben különböző képpen gyilkolnak le. Egyszer sikerül nyugodt álomba merülni. Otthon vagyok. Nem zargat senki. Mikor egyszercsak valaki előrohan a semmiből és lemészárolja a családom majd hozzám fordul és belémvág egy kést. Sikítozva,verejtékben úszva kelek fel. Percy átrohan a szobámba. Mi ez mostanában? Érdekelt személy lettem?
-Mi a Poszeidón miatt sikítozol? - tapasztja rám a szemeit
-Csak rémálmom volt, bocs ha felébresztettelek. - kapom el a tekintetem
-Mindegy,úgysem tudtam aludni, de mostmár nem is fogok - hányja a szememre, majd kimegy. Ez egy kicsit meglep,nem tud aludni? Azthittem ő biztos abban hogy megnyeri,hisz ő mindig keményen edzett és mindenhez ért, de úgylátszik felébecsültem a képességeit. Visszavágódom az ágyba és próbálok aludni, de nem jön össze, eléneklem magamba azt a kis dalt, majd újra és újra és újra. Mivel ez egy altató. Próbálom magam elaltatni. Alvásnak nem nevezném de azért pihenni tudok anélkül hogy rémes gondolatok szöknének az agyamba és véres képek kúsznának a képzeletembe.
Reggel...fenéket...hajnalban Monic dörömböl az ajtómon
-Mags!!! Kelj fel nemsokára a csodálatos Kapitóliumban leszünk, Istenem de izgalmas! - sipákolja. Görcsbe rándul a gyomrom. Csodálatos.
-Csodálatos. - ízlelgetem - Csodálatos, mi? Én inkább értelmetlennek mondanám. - suttogom az orrom alá. Odamegyek a szekrényhez és ismét valami felvállalható ruha után kutatok de nem találok mást csak ismét egy szűk fekete bőrszerű nadrágot, hozzá meg egy sötétkék pólót...ez legalább normális ruha. Elképesztő. A komódban minden ruha a méretem. Honnan tudták hogy milyen lesz a kiválasztott mérete??? Fura.
Kimegyek az étkező kabinba ahol még csak Cleo van ott, csendesen eszegeti a reggeliét.
-Szia! - köszönök
-Helló! Mivel nemsokára a Kapitóliumban leszünk gondoltam elmondom nagyjából mire számíthatsz ma. Először is bevisznek egy helyre ahol "megszépítenek". Ez annyit tesz hogy megfésülik,tökéletesre vágják a hajad, legyantázzák a szőröd, levágják a körmöd,meg ilyen dolgok. Majd találkozol a stylistoddal,kedves ember vsak kicsit extravagáns a külseje,na ő varr neked egy felvonulási ruhát. Addig megmutatjuk nektek a lakosztályotok, megebédelünk, beszélgetünk majd jön újra az előkészítő csapat akik kifestenek és megcsinálják a hajad, utána feladják rád a ruhád és lemegyünk a felvonulásotokra. - mondja egy szuszra én meg csak lesek hogy mi van. Most komolyan minek kicicomázni a halálunk előtt?
-Szóval milyen nevetséges jelmezt erőszakolnak ránk? - lép be Percy is a "szobába"
-Nevetségesnek nem mondanám, de hogy válaszoljak a kérdésedre, olyat ami a körzetünkre utal, valami hálóból készültet, vagy valami kéket. Ezek a klasszikus 4. körzetes ruhák. - darálja, Valami kék, há? Ez olyan ismerősen hangzik. Mintha már hallottam volna... és ekkor beugrik.
-Azthittem viadalra visznek ès nem esküvöre! - tör ki belőlem a nevetés, majd Percyből is.
Cleo szigorú mosolyra húzza a száját, majd megrázza a fejét. - Szedjétem össze magatokat, megérkeztünk. - biccent az ablak felé. Ne, nem akarok megérkezni. Vissza akarok menni. Vissza a tengerbe.
Szörnyen nehéz lesz ez a pár nap érzem. Belekapaszkodok a nyakláncomba és nagylevegőt veszek,majd kifújom. Beszív. Kifúj. És ezt vagy 5x eljátszom mire megnyugszom. Nyugi Mags, edzettél, tudsz te mindent csak nyugi. Beszív. Kifúj.
Kipillantok az ablakon és pont az fogad amire vártam. Sikítozó, ugráló, túlcicomázott, embereknek nem nevezhető élőlények. Gyűlölöm őket, de ezt "hivatásosként" nem szabad kimutatnom. Kihúzom magam és valahogy sikerül mosolyt varázsolnom az arcomra, de közben belül meghalok.
-Gyerünk gyerekek, menjünk! - indul az ajtó felé Cleo. Én "rárögzítem" a maszkom az arcomra és elindulok a mentorom után.
A harsány színkavalkádon túl, egy óriási épület van, de a belseje az, ami igazán bámulatra méltó. A közepén teljesen lyukas, látni az eget ha felnézel. 12 darab körlakosztály, mienk a 4. emelet. Eltekintek balra, de mire felmérném a terepet egyből betuszkolnak minket a liftbe, sajnos nem tudok tovább nézelődni, dehát nem is nézelőni jöttem hanem viadalt nyerni. Muszály lesz megnyernem. A szüleim összetörnének ha itt végezném.
-A miénk a negyedik emelet ha még nemtudnátok. Ugyan nem egy tetőlakosztály, de ez is csodálatos! - Már megint ez a csodálatos, már kezd az idegeimre menni ezzel a túlzott pozitív világnézettel, nem tudom hogy bírja ezt Cleo már 5 éve. Beugrik hogyha megnyerem nekem is ezt kell majd hallgatnom. Érdekes, még egy rossz gondolat, de ez most nem azzal kapcsolatos hogy meghalok. Meghalok. Jóistenem! Pár nap múlva meghalhatok. De vajon milyen meghalni? Ezt sosem mesélte el nekem senki, de hogy is tudnák, ha valaki meghal, az már nem mesél. Kétféle érzés tölt el, egyrészről kíváncsi vagyok milyen lehet meghalni. Másrészről pedig rettegek a haláltól. Végigfut a hideg a hátamon. Vajon egyfajta megkönnyebbülés fog el, vagy inkább az utolsó pillanataimban is aggódni fogok? Van élet a halál után? Ha igen milyen? Lebegsz valami feketeségben és bámulsz a semmibe? Vagy egy új eséjt az életre és újjá születsz? Ez olyan furán hangzik. Fut át ez a gondolatmenet az agyamon, mikor valaki kizökkent.
-Mags! Te bent maradsz? - affektálja Monic. Igazából is ilyen lehet a hangja? Vagy direkt elváltoztatja? És ha igen, az mire jó?
-Nem! - rázom meg a fejem és kiugrok a liftből. Körbepillantok, és leesik az állam. A liftből egyenesen egy óriási nappaliba csöppenünk, amelybe beleférne a házunk. A padlót végig valami bolyhos, ezüst színű szőnyeg borítja. A fal hófehér, ami nagyobbítja az így is hatalmas teret. Tőlem jobbra egy kicsi, élénkzöld asztalka található, ami előtt van egy óriási, neonpink kanapé. Az asztalon friss, fehér rózsák vannak amik betelítik a helyet, gyomorforgatóan édes illatukkal. Balra a nappalival egybenyitott étkező található. Amiben található egy hatalmas, fekete, kovácsoltvas asztal, körülötte 6 db, pink szék. Egy Monicnak, egy Cleonak, kettő a stylistoknak és persze egy-egy Percynek és nekem. Az asztalon is rózsák.
Egyenesen egy széles folyosó húzódik. Az élénk zöld ajtók mögött biztosan a szobáink vannak.
-Nem úgy volt hogy valami szépségszalonszerűségbe visznek minket? - húzom fel az egyik szemöldököm, mert én úgy emlékszem.
-De, de be kell várni a többi kiválasztottat is. - pislog egy hosszat Cleo majd leül a kanapéra -Nemsokára ittlesznek értetek. Addig egyetek valamit! - mondja, mi meg negrohamozzuk az étkezőt. Csak most veszem észre hogy a szoba mind a négy sarkában - mármint ahol a szoba sarkainak kéne lennie - emberek állnak. Nem Kapitóliumiak. Egyenruhájuk gyűrött, a hajuk rendezetlen, arcukra kiül hogy megviseltek és szenvednek. Egyből megesik rajtuk a szívem, de amilyen gyorsan megsajnáltam őket, olyan gyorsan csíptem bele a karomba. Mostantól ha megesik valamin, vagy valakin a szívem belecsípek a karomba, hogy észhez térítsem magam. Egy utolsó pillantást vetek a szolgálókra, majd leporolom a ruhám és leülök. Az asztalon A-tól, Z-ig minden fèle ételt meg lehet találni, minden féle.
Nem szabad sokat ennem, mert ha teli eszem magam mindenféle étellel könnyen lehet, hogy rosszul leszek. Ezért csak egy kis kaviárt eszek, hozzá meg vizet iszok. A poharamra meredek és a benne lévő vizet bámulom. Már most hiányzik az úszás. Hiányzik a tenger. Hiányoznak a kagylók amik mindig elvágták a lábam. Ha nem lesz tó, vagy akár csak egy mélyebb patak az arénában, akkor biztos hogy odaállok valaki elé és a kezébe adom a tőrt. A víz az életem. Ha megnyerem simán lehetne az úszás a talentumom, de nemtudom hogy ezt hogy lehetne kivitelezni, mert az úszással nem szolgáltatok semmit. Lassan a számhoz emelek egy kevés kaviárt, de inkább visszaejtem a tányérba.
-Percy! Tegyük fel, hogy megnyerted a viadalt. Milyen talentumot választasz? - nézek a körzettársamra
-Hú, ezen még nem is gondolkoztam. Szerintem horgászat, vagy nemtudom. - kerekedik el a szeme, úgylátszik ebbe még ő sem gondolt bele igazán. - De az is lehet hogy jövőhéten már halottak leszünk, szóval még ráér ezen gondolkodni! - nevet, nekem meg felfordul a gyomrom. Hogy tud egy ilyeen mondaton röhögni? Sosem szerettem, kettő évfolyammal felettem volt az iskolában, egy arrogáns hólyag volt mindig is. Rengeteg barátnője volt és állandóan edzett, állítólag önként akart jelentkezni, de szerintem csak kamu. Nem olyan bátor. Nem mintha én az lennék. Én szimplán csak hülye vagyok.
-Nem vagyok éhes! - ugrok fel az asztaltól, de ez nem igaz, irdatlan éhes vagyok, csak nincs kedvem Percyvel egy helységben lenni. Kiviharzok a nappaliba és megkérdezem Cleot, hogy mikor jönnek már értünk. Szerencsémre nem kerek öt percen belül meg is èrkeztek. Megint liftezünk, de ezúttal a föld alá megyünk. Mikor megáll egy keskeny folyosóra vezetnek, ami tele van ajtókkal. Az engem kísérő békeőr megáll egy ajtó előtt melyen, egy négyes, és egy "lány" felirat van. A békeőr belök az ajtón melyen túl kettő extravagáns kinèzetű, 20 év körüli lány vár, bár nehéz megmondani mennyi idősek, mert rengeteg smink van rajtuk.
-Jaaaj, Helló! Gratulálunk! - sikìtják egyszerre. -Én Kurie vagyok, ő meg Batrie! - mondja, az egyik, akinek a bőre rózsaszín, és a haja helyett lila tollak vannak. Úgy néz ki, mint valami természet feletti lény.
-Ide feküdj le!Seperc alatt széppé teszünk! - nyávogja a kék ajkú, neonzöld hajú lány, kinek a kezei teli vannak tetoválásokkal, ő Batrie.
-Ez most kicsit fájni fog! - bólogat a tollas és valami meleg és sűrű anyagot ken a lábamra, majd rátesz egy papírdarabot és lerántja. Éles fájdalom hasìt a lábamba.Nagyon kevesen múlik az hogy nem rúgom meg.
-Ez miért szükséges? - kérdezem mert tényleg nem értem a lényegét.
-Nem engedhetjük hogy szőrösen és mocskosan állj Cale elé! - neveti a zöldike.
Mikor már mindenhol csupasz vagyok és 2x lemostak összenéznek és vihogva kimennek. Én felülök és ebben a pillanatban nyílik az ajtó. Egy feltupírozott, fehér hajú, fiatal nő lép be. Az arcát ezüst csíkok keresztezik, de ahogy jobban szemügyre veszem mindenét ilyen csíkocskák lepik el. A bőre bronzos, és a ruhája...na a ruhája igazán meglep. Nem olyan mint egy Kapitóliumi ruha. Egy egyszerű ujjatlan, fekete kezeslábasban van, amire ezüst cérnával rá van hímezve a 31-es szám. A viadal száma. Ez a harmincegyedik. Egy jegyzetet búj, amiből egy pillanatra sem tekint fel
-Szia! Én Cale vagyok! Elnézést az ikrek miatt, bizonyára lefárasztottak.
-Jónapot! Mags Flanagan vagyok, és igen, kicsit.- bólintok lassan.
-Térjünk egyből a lényegre, én valami olyanra gondoltam hogy hálóból csinálhatnánk neked egy félvállas térd felettig érő ruhát. Mit szólnál?
-Nekem olyan mindegy! - vonom meg a vállam. Csak szeretnék hamar túllenni rajta! Szeretném mondani de inkább elfojtom az indulataim.
-Oké, akkor az lesz amit az előbb mondtam. Az anyaga ben baj ha kicsit durva lesz? - tekint fel a jegyzetéből. Én némán bólintok. Csak nyugodtan legyen durva, nem zavar. Otthon sem voltak selyemből a ruháim.
-Rendben. Néhány óra és kész a ruhád. - firkant le pár szót a jegyzetbe. Én meg bugyután rámeredek.
-A méreteim mikor veszik le? - kérdezem.
-Tudunk rólad minden adatot. - mosolyog majd kirohan. Most tűnik csak fel hogy ő nem affektált. Ez azért érdekes...tudnak rólam minden adatot? De honnan? És mikor mértek le? Ez zavarba ejtő...
Viszont 200+ oldalmegjelenítésre kaptam fel a fejem. Nagyon köszönöm mindenkinek :) sokat jelent hogy ennyien megnézték az oldalam
Na de nem nyújtom tovább a szót,mint a rétestésztát.
Mi volt ez? - kérdezem
-Fogalmam sincs! - pattan fel Cleo zavartan - Ilyen még nem nagyon történt. Ezzel rendesen rámijeszt. Ha ilyen ijedős leszek a viadalon is akkor baj lesz. Plusz egy rossz gondolat. Ez már kettő. Mi lesz velem?
Cleo megindul az ajtó felé, kinyitja és a mögötte álló békeőrhöz szól:
-Miért álltunk meg? Ha nem érünk a Kapitóliumban időben abból nagy baj lesz! - förmed rá idegesen.
-Nyugalom hölgyem,biztos csak egy kis műszaki probléma adódott. - mondja védekezőleg az őr.
-Gyerekek menjetek be a kabinotokba! - utasít a mentorunk. Én egyből indulok a szobám felé, de Percy habozik.
Belépek a kabinomba ès ledobom a szűk ruhát amibe kényszerültem. -Hangos puffanás, majd elindul a vonat- Na, Cleo, nem kell aggódni. Én pizsama után nézek és sikerrel járok. Találok egy kék hálóinget és ahogy végigsimítok az anyagon könnybelábad a szemem. Már most hiányzik az otthonom. Hiányzik a tenger. Hiányoznak a szüleim. Hiányzik a kényelmetlen ágyam. Igen ez furán hangzik, de így igaz, hiányzik. A könnyeimmel küzdve bevágódok az ágyamba. A túl kényelmes ágyamba. Eszembe jut egy dal. Aminek rengeteg változatát ismerek.
A tenger mélyén
A egyedül úszol
A semmiből
Egy cápa jő
De nem bánt
Hanem jóéjt kíván...
-Mags! Odabentvagy! - dörömböl az ajtómón Percy, de olyan hangosan hogy kiugrok a bőrömből. Úgyteszek mintha már aludnék. Nincs kedvem beszélgetni. Senkivel. Főleg nem azzal akivel belöknek egy arénába. A fejemrehúzom a takarók és próbálok aludni. Persze nem megy...csak forgolódok, valahol az ébrenlét és az alvás között vagyok. Vergődök. És mikor sikerül elaludnom egyből borzalmas álomok villannak be, melyekben különböző képpen gyilkolnak le. Egyszer sikerül nyugodt álomba merülni. Otthon vagyok. Nem zargat senki. Mikor egyszercsak valaki előrohan a semmiből és lemészárolja a családom majd hozzám fordul és belémvág egy kést. Sikítozva,verejtékben úszva kelek fel. Percy átrohan a szobámba. Mi ez mostanában? Érdekelt személy lettem?
-Mi a Poszeidón miatt sikítozol? - tapasztja rám a szemeit
-Csak rémálmom volt, bocs ha felébresztettelek. - kapom el a tekintetem
-Mindegy,úgysem tudtam aludni, de mostmár nem is fogok - hányja a szememre, majd kimegy. Ez egy kicsit meglep,nem tud aludni? Azthittem ő biztos abban hogy megnyeri,hisz ő mindig keményen edzett és mindenhez ért, de úgylátszik felébecsültem a képességeit. Visszavágódom az ágyba és próbálok aludni, de nem jön össze, eléneklem magamba azt a kis dalt, majd újra és újra és újra. Mivel ez egy altató. Próbálom magam elaltatni. Alvásnak nem nevezném de azért pihenni tudok anélkül hogy rémes gondolatok szöknének az agyamba és véres képek kúsznának a képzeletembe.
Reggel...fenéket...hajnalban Monic dörömböl az ajtómon
-Mags!!! Kelj fel nemsokára a csodálatos Kapitóliumban leszünk, Istenem de izgalmas! - sipákolja. Görcsbe rándul a gyomrom. Csodálatos.
-Csodálatos. - ízlelgetem - Csodálatos, mi? Én inkább értelmetlennek mondanám. - suttogom az orrom alá. Odamegyek a szekrényhez és ismét valami felvállalható ruha után kutatok de nem találok mást csak ismét egy szűk fekete bőrszerű nadrágot, hozzá meg egy sötétkék pólót...ez legalább normális ruha. Elképesztő. A komódban minden ruha a méretem. Honnan tudták hogy milyen lesz a kiválasztott mérete??? Fura.
Kimegyek az étkező kabinba ahol még csak Cleo van ott, csendesen eszegeti a reggeliét.
-Szia! - köszönök
-Helló! Mivel nemsokára a Kapitóliumban leszünk gondoltam elmondom nagyjából mire számíthatsz ma. Először is bevisznek egy helyre ahol "megszépítenek". Ez annyit tesz hogy megfésülik,tökéletesre vágják a hajad, legyantázzák a szőröd, levágják a körmöd,meg ilyen dolgok. Majd találkozol a stylistoddal,kedves ember vsak kicsit extravagáns a külseje,na ő varr neked egy felvonulási ruhát. Addig megmutatjuk nektek a lakosztályotok, megebédelünk, beszélgetünk majd jön újra az előkészítő csapat akik kifestenek és megcsinálják a hajad, utána feladják rád a ruhád és lemegyünk a felvonulásotokra. - mondja egy szuszra én meg csak lesek hogy mi van. Most komolyan minek kicicomázni a halálunk előtt?
-Szóval milyen nevetséges jelmezt erőszakolnak ránk? - lép be Percy is a "szobába"
-Nevetségesnek nem mondanám, de hogy válaszoljak a kérdésedre, olyat ami a körzetünkre utal, valami hálóból készültet, vagy valami kéket. Ezek a klasszikus 4. körzetes ruhák. - darálja, Valami kék, há? Ez olyan ismerősen hangzik. Mintha már hallottam volna... és ekkor beugrik.
-Azthittem viadalra visznek ès nem esküvöre! - tör ki belőlem a nevetés, majd Percyből is.
Cleo szigorú mosolyra húzza a száját, majd megrázza a fejét. - Szedjétem össze magatokat, megérkeztünk. - biccent az ablak felé. Ne, nem akarok megérkezni. Vissza akarok menni. Vissza a tengerbe.
Szörnyen nehéz lesz ez a pár nap érzem. Belekapaszkodok a nyakláncomba és nagylevegőt veszek,majd kifújom. Beszív. Kifúj. És ezt vagy 5x eljátszom mire megnyugszom. Nyugi Mags, edzettél, tudsz te mindent csak nyugi. Beszív. Kifúj.
Kipillantok az ablakon és pont az fogad amire vártam. Sikítozó, ugráló, túlcicomázott, embereknek nem nevezhető élőlények. Gyűlölöm őket, de ezt "hivatásosként" nem szabad kimutatnom. Kihúzom magam és valahogy sikerül mosolyt varázsolnom az arcomra, de közben belül meghalok.
-Gyerünk gyerekek, menjünk! - indul az ajtó felé Cleo. Én "rárögzítem" a maszkom az arcomra és elindulok a mentorom után.
A harsány színkavalkádon túl, egy óriási épület van, de a belseje az, ami igazán bámulatra méltó. A közepén teljesen lyukas, látni az eget ha felnézel. 12 darab körlakosztály, mienk a 4. emelet. Eltekintek balra, de mire felmérném a terepet egyből betuszkolnak minket a liftbe, sajnos nem tudok tovább nézelődni, dehát nem is nézelőni jöttem hanem viadalt nyerni. Muszály lesz megnyernem. A szüleim összetörnének ha itt végezném.
-A miénk a negyedik emelet ha még nemtudnátok. Ugyan nem egy tetőlakosztály, de ez is csodálatos! - Már megint ez a csodálatos, már kezd az idegeimre menni ezzel a túlzott pozitív világnézettel, nem tudom hogy bírja ezt Cleo már 5 éve. Beugrik hogyha megnyerem nekem is ezt kell majd hallgatnom. Érdekes, még egy rossz gondolat, de ez most nem azzal kapcsolatos hogy meghalok. Meghalok. Jóistenem! Pár nap múlva meghalhatok. De vajon milyen meghalni? Ezt sosem mesélte el nekem senki, de hogy is tudnák, ha valaki meghal, az már nem mesél. Kétféle érzés tölt el, egyrészről kíváncsi vagyok milyen lehet meghalni. Másrészről pedig rettegek a haláltól. Végigfut a hideg a hátamon. Vajon egyfajta megkönnyebbülés fog el, vagy inkább az utolsó pillanataimban is aggódni fogok? Van élet a halál után? Ha igen milyen? Lebegsz valami feketeségben és bámulsz a semmibe? Vagy egy új eséjt az életre és újjá születsz? Ez olyan furán hangzik. Fut át ez a gondolatmenet az agyamon, mikor valaki kizökkent.
-Mags! Te bent maradsz? - affektálja Monic. Igazából is ilyen lehet a hangja? Vagy direkt elváltoztatja? És ha igen, az mire jó?
-Nem! - rázom meg a fejem és kiugrok a liftből. Körbepillantok, és leesik az állam. A liftből egyenesen egy óriási nappaliba csöppenünk, amelybe beleférne a házunk. A padlót végig valami bolyhos, ezüst színű szőnyeg borítja. A fal hófehér, ami nagyobbítja az így is hatalmas teret. Tőlem jobbra egy kicsi, élénkzöld asztalka található, ami előtt van egy óriási, neonpink kanapé. Az asztalon friss, fehér rózsák vannak amik betelítik a helyet, gyomorforgatóan édes illatukkal. Balra a nappalival egybenyitott étkező található. Amiben található egy hatalmas, fekete, kovácsoltvas asztal, körülötte 6 db, pink szék. Egy Monicnak, egy Cleonak, kettő a stylistoknak és persze egy-egy Percynek és nekem. Az asztalon is rózsák.
Egyenesen egy széles folyosó húzódik. Az élénk zöld ajtók mögött biztosan a szobáink vannak.
-Nem úgy volt hogy valami szépségszalonszerűségbe visznek minket? - húzom fel az egyik szemöldököm, mert én úgy emlékszem.
-De, de be kell várni a többi kiválasztottat is. - pislog egy hosszat Cleo majd leül a kanapéra -Nemsokára ittlesznek értetek. Addig egyetek valamit! - mondja, mi meg negrohamozzuk az étkezőt. Csak most veszem észre hogy a szoba mind a négy sarkában - mármint ahol a szoba sarkainak kéne lennie - emberek állnak. Nem Kapitóliumiak. Egyenruhájuk gyűrött, a hajuk rendezetlen, arcukra kiül hogy megviseltek és szenvednek. Egyből megesik rajtuk a szívem, de amilyen gyorsan megsajnáltam őket, olyan gyorsan csíptem bele a karomba. Mostantól ha megesik valamin, vagy valakin a szívem belecsípek a karomba, hogy észhez térítsem magam. Egy utolsó pillantást vetek a szolgálókra, majd leporolom a ruhám és leülök. Az asztalon A-tól, Z-ig minden fèle ételt meg lehet találni, minden féle.
Nem szabad sokat ennem, mert ha teli eszem magam mindenféle étellel könnyen lehet, hogy rosszul leszek. Ezért csak egy kis kaviárt eszek, hozzá meg vizet iszok. A poharamra meredek és a benne lévő vizet bámulom. Már most hiányzik az úszás. Hiányzik a tenger. Hiányoznak a kagylók amik mindig elvágták a lábam. Ha nem lesz tó, vagy akár csak egy mélyebb patak az arénában, akkor biztos hogy odaállok valaki elé és a kezébe adom a tőrt. A víz az életem. Ha megnyerem simán lehetne az úszás a talentumom, de nemtudom hogy ezt hogy lehetne kivitelezni, mert az úszással nem szolgáltatok semmit. Lassan a számhoz emelek egy kevés kaviárt, de inkább visszaejtem a tányérba.
-Percy! Tegyük fel, hogy megnyerted a viadalt. Milyen talentumot választasz? - nézek a körzettársamra
-Hú, ezen még nem is gondolkoztam. Szerintem horgászat, vagy nemtudom. - kerekedik el a szeme, úgylátszik ebbe még ő sem gondolt bele igazán. - De az is lehet hogy jövőhéten már halottak leszünk, szóval még ráér ezen gondolkodni! - nevet, nekem meg felfordul a gyomrom. Hogy tud egy ilyeen mondaton röhögni? Sosem szerettem, kettő évfolyammal felettem volt az iskolában, egy arrogáns hólyag volt mindig is. Rengeteg barátnője volt és állandóan edzett, állítólag önként akart jelentkezni, de szerintem csak kamu. Nem olyan bátor. Nem mintha én az lennék. Én szimplán csak hülye vagyok.
-Nem vagyok éhes! - ugrok fel az asztaltól, de ez nem igaz, irdatlan éhes vagyok, csak nincs kedvem Percyvel egy helységben lenni. Kiviharzok a nappaliba és megkérdezem Cleot, hogy mikor jönnek már értünk. Szerencsémre nem kerek öt percen belül meg is èrkeztek. Megint liftezünk, de ezúttal a föld alá megyünk. Mikor megáll egy keskeny folyosóra vezetnek, ami tele van ajtókkal. Az engem kísérő békeőr megáll egy ajtó előtt melyen, egy négyes, és egy "lány" felirat van. A békeőr belök az ajtón melyen túl kettő extravagáns kinèzetű, 20 év körüli lány vár, bár nehéz megmondani mennyi idősek, mert rengeteg smink van rajtuk.
-Jaaaj, Helló! Gratulálunk! - sikìtják egyszerre. -Én Kurie vagyok, ő meg Batrie! - mondja, az egyik, akinek a bőre rózsaszín, és a haja helyett lila tollak vannak. Úgy néz ki, mint valami természet feletti lény.
-Ide feküdj le!Seperc alatt széppé teszünk! - nyávogja a kék ajkú, neonzöld hajú lány, kinek a kezei teli vannak tetoválásokkal, ő Batrie.
-Ez most kicsit fájni fog! - bólogat a tollas és valami meleg és sűrű anyagot ken a lábamra, majd rátesz egy papírdarabot és lerántja. Éles fájdalom hasìt a lábamba.Nagyon kevesen múlik az hogy nem rúgom meg.
-Ez miért szükséges? - kérdezem mert tényleg nem értem a lényegét.
-Nem engedhetjük hogy szőrösen és mocskosan állj Cale elé! - neveti a zöldike.
Mikor már mindenhol csupasz vagyok és 2x lemostak összenéznek és vihogva kimennek. Én felülök és ebben a pillanatban nyílik az ajtó. Egy feltupírozott, fehér hajú, fiatal nő lép be. Az arcát ezüst csíkok keresztezik, de ahogy jobban szemügyre veszem mindenét ilyen csíkocskák lepik el. A bőre bronzos, és a ruhája...na a ruhája igazán meglep. Nem olyan mint egy Kapitóliumi ruha. Egy egyszerű ujjatlan, fekete kezeslábasban van, amire ezüst cérnával rá van hímezve a 31-es szám. A viadal száma. Ez a harmincegyedik. Egy jegyzetet búj, amiből egy pillanatra sem tekint fel
-Szia! Én Cale vagyok! Elnézést az ikrek miatt, bizonyára lefárasztottak.
-Jónapot! Mags Flanagan vagyok, és igen, kicsit.- bólintok lassan.
-Térjünk egyből a lényegre, én valami olyanra gondoltam hogy hálóból csinálhatnánk neked egy félvállas térd felettig érő ruhát. Mit szólnál?
-Nekem olyan mindegy! - vonom meg a vállam. Csak szeretnék hamar túllenni rajta! Szeretném mondani de inkább elfojtom az indulataim.
-Oké, akkor az lesz amit az előbb mondtam. Az anyaga ben baj ha kicsit durva lesz? - tekint fel a jegyzetéből. Én némán bólintok. Csak nyugodtan legyen durva, nem zavar. Otthon sem voltak selyemből a ruháim.
-Rendben. Néhány óra és kész a ruhád. - firkant le pár szót a jegyzetbe. Én meg bugyután rámeredek.
-A méreteim mikor veszik le? - kérdezem.
-Tudunk rólad minden adatot. - mosolyog majd kirohan. Most tűnik csak fel hogy ő nem affektált. Ez azért érdekes...tudnak rólam minden adatot? De honnan? És mikor mértek le? Ez zavarba ejtő...
2015/12/06
1. Rész | az aratás
Nah,itt is az első rész. Remélem tetszik annak a nulla embernek aki eddig olvas már nagyon régóta őrlődök hogy kitegyem-e vagy sem, de végül úgydöntöttem kiteszem :))
Véleményeknek nagyon örülnék! :)
Felébredek. Arra gondolok amin elalalvás előtt gondolkodtam. Végülis, ha kiválasztanak nem vagyok nagyon reménytelen,mert edzettem, de azért nem szívesen mennék. Kikászálódok az ágyamból és az éjjeli szekrényemhez nyúlok,ahol a kabalámat tartom,egy felhasított kagyló egy bőrszíjjan lóg. Szép de egyszerű. Nem olyan mint a Kapitólium, ami harsány és értelmetlenül drága.
-Mags! Sietni kellene! - szól fel anya a szobámba síri hangon
-Anya nem kell aggódni! - kiabálok vissza. Nagyon nem kellene még az aggódása is.
Felrángatom magamra a hosszú tengerszín ruhámat ami állítólag nagyon jól illik a göndör,barnásvöröses hajamhoz. Biztos. Lerohanok és elindulok a térre. Futva. Mikor ahhoz az asztalhoz érek ahol megszúrják az ujjunkat meglátom az osztálytársaimat. Síri csendben lehajtott fejjel állnak.
-Következő! - hívja fel a figyelmet magára a békeőr
-Ó,elnézést! - nyújton oda a kezem.
-Mi a neved?
-Mags Flanagan.
-Következő! - int a kezével a tizenhat évesek felé,odaszaladok az osztálytársaimhoz és megkérdezem mi a bajuk
-Mi van ha kiválasztanak? - nyafog Atlanie, a szőke,kékszemű,alacsony lány aki mindig is félt az aratásokon.
-Nyajj,van annyi cetli abba a nyanvadt gömbben! - förmedek rájuk és odébbtrappolok. Hogy lehetnek ennyire pesszimisták?!
-Jónapot,Jónapot,Jónapot! - lép elő a 4. Körzet kísérője. Monica, a szokásosnál extravagánsabban néz ki,parókája és a műszempillája még hosszabb mint tavaly,és a fűzője minden szervét összenyomja, de olyan szinten hogy "szerencsétlen" alig tud beszélni. A ruhája maga szép lenne, egy egyszerű fekete térdigérő ruha. Csakhát az összhatás ront rajta.
-Boldog viadalt! És sose hagyjon el benneteket a remény! - mondja rémesen affektálva hozzá. Ez a 31. Éhezők viadala de a szlogen még mindig ugyan az...
-Hoztam egy csodálatos kisfilmet a csodálatos Kapitóliumból! - Csodálatos,az!
-Háború,borzalmas háború... - minden évben ugyan az a kisfilm...
***
-Válasszuk ki,melyik két bátor ifjú a szerencsés idén! - lép oda a lányok gömbjéhez,én akaratlanul is odakapok a nyakláncomhoz.
-Lisie See - affektálja -Hol bújkálsz? Gyere! - kinyújtom a nyakam hogy lássam ki az a szerencsétlen, és akkor meglátom hogy a 12 évesek sorsa megnyílik majd kilép Lisie,arcát könnyáztatta,gyűrött a ruhája és félelemtől csillog a szeme. Hátrapillant,az anyukájára majd megáll és elkezd bőgni. A békeőrök elkezdik rángatni és én nem bírom tovább.
-Önként jelentkezem kiválasztottnak! - lépek ki a sorból és minden tekintet rám szegeződik.
-Csodálatos! - csak ezt a szót ismeri??? -Van egy önkéntesünk! Tapsoljuk meg! - nyújtja a kezét nekem Monica -Hogy hívnak?
-Mags Flanagan - a hangon nem ijedt, inkább száraz.
-Miért jelentkeztél önként? - kérdezi vigyorogva, most mondjam azt hogy megesett rajta a szívem? Kiröhögnek.
-Mert gondoltam nagyobb esélyem van győzni - hazudok
-Tapsoljuk meg Mags-et,megérdemli! - lép mellém, tapsvihar,rohadt kellemetlen.
-Most jönnek a fiúk! - tipeg a sarkatlan cipőjében a fiúk gömbjéhez.
-Percy Blue! - zengi mire előlép egy 18 éves,szőkehajú izomtorony. Hogy ez nem fél az hétszentség.
-Csodálatos! Fogjatok kezet! - odanyújtom a kezem, Percy egy lassú mozdulattal megragadja és megszorítja, de közben nem néz a szemembe.
-Hölgyeim és uraim! A 31.viadal, 4. körzetbeli kiválasztottai! Nagy tapsot nekik! - a tapsvihar nem marad el. A békeőrök betessékelnek minket egy-egy szobába ahol elbúcsúzhatunk szeretteinktől. Leülök,várom a szüleim,hogy mikor szidnak le,de mikor nyílik az ajtó nem ők lépnek be.
-Köszönöm! - borul a nyakamba egy hölgy. A kislány anyja.
-Szívesen (?) - motyogom
-Megmentetted a lányom életét! - sírja -Mivel köszönhetem meg?
-Ugyan - rázom a fejem -Nem kérek cserébe semmit. - mondom. A nő bólogat majd kimegy. Rá egy 5 percre megjelennek a szüleim
-Meghibbantál? - borulnak sírva a nyakamba -Mags! Mi értelme volt?
-Anya,apa. Nemtudom. - fakadnak ki a könnyeim. Most érzem csak a tettem súlyát. Ez az életembe is kerülhet!
-Kicsim! Minden adottságod megvan! Csak jegyezd meg! NEM szabad félned! - néz apám a szemembe én meg bólogatok
-Szeretlek titeket! - ölelem meg őket
-Mi is nagyon!
-Lejárt az idő! - szól a békeőr és kitessékeli a szüleim
-Megtudod nyerni! - súgja anya én meg hevesen bólogatok de tudom hogy semmi esélyem. Legalább bennük tartom a lelket.
Várunk hátha jön még valaki, de senki. Miért is jönne más? Mást nem is fontos nekem. Még sosem éltem igazán,és már nem is fogok, ha megnyerem se mert akkor azzal a tudattal kell élnem hogy embert öltem, de ennek semmi esélye. Jó biztos fogok embert ölni ha a helyzet megkívánja.
-Gyerünk,irány a vonat! - taszít rajtam egyet ugyanaz a békeőr aki kiküldte anyámékat. Én szónélkül felállok és elindulok. A könnyeim már nem potyognak de azért látszik hogy sírtam. Ezt Percy is észre veszi
-A nagy Mags Flanagan aki csak úgy,kedvtelésből jelentezik a viadalra elpityogta magát? - gügyög,hogy lehet ilyen gyerekes egy 18 éves???
-Igen mert emberből vagyok! - mosolygok és előre megyek.
-Jaaj imádni fogjátok a Kapitóliumot,pompa mindenhol, csodás étkek,bőség,minden amire egy ember vágyik. - cincog Monic
-Ja, pár napig élvezhetjük majd kilöknek minket egy térbe hogy meggyilkoljuk egymást - motyogom az orrom alá
-Tessék? - vigyorogja
-Csak azt mondtam hogy csodálatos! - hazudom,nincs ínyemre ez sok hazudozás
***
-Csodálatos! Eszméletlen gyorsaság és meg sem érezni. Csodás! - áradozik de már a vonaton.
-Sziasztok! - lép be egy hosszú feketehajú,magas, 20 év körüli lány. 5 éve volt nyertes. -Én leszek a mentorotok! Cloe vagyok! - mondja
-Megtiszteltetés hölgyem! - tátom el a szám,ilyen közel állok egy nyerteshez. Annyi kérdésem lenne hozzá. Például hogy tudott megbírkózni azzal hogy embert ölt? Vagy hogy mennyit edzett a viadal előtt? De úgy döntök inkább magamban tartom őket.
-Ugyan! Nyugodtan tegeződhetünk! Na szóval ilyenkor gratulálnom kéne de nekem ez nagyon nincs ínyemre így csak annyit mondok minden tőlem telhetőt megteszek hogy idén a 4. körzet győzzön. Oké skacok? - néz a szemünkbe,először Percyébe majd az enyémbe. Mi meg bólintunk. -Csodálatos! - utánozza Monicot - menjetek a kabinotokba,szedjétek kicsit össze magatokat. A sírás nem szégyen oké? Én is sírtam!
-Ja majd biztos sírok! - röhög Percy és bevágja maga mögött az ajtót.
Rárogyok az ideiglenes ágyamra és elkezdem verni a fejemet. Miért vagyok ilyen ostoba? Miért nem hagytam hogy elvigyék a kislányt??? Annyi kisgyereket visznek el más körzetekből is de ott nincsenek ilyen idióták mint én.
Elbóbiskolok egy kicsit de hamar felriadok. Felállok és bemegyek a fürdőbe.
-Ez aztán a pazarlás! - nézek körbe. Nem is tudtam hogy egy vonatba lehet egy komplett welnesszalont beépíteni, de úgylátszik nekik sikerült. A csempe hófehér és csak úgy sziporkázik. A tusoló valami óriási. Vagy 100 funkció van rajta. 2 darab csap van bár nem értem minek mert a kabin egyszemélyes. Van egy óriási tükör ami befedi a szoba egyik felét. A lámpát be lehet úgy állítani hogy színes legyen a fénye, és ha úgyakarom csak benyomok egy gombot és egy pillanat alatt meleg lesz a helységben. Ledobom a ruhám és összefogom a nagy loboncom majd a nyaljáncomhoz nyúlok. Csak ez maradt nekem ami tartja bennem a lelket és nem vetem ki magam a vonat ablakán. Bár nagy a kísértés. Beállok a zuhany alá és benyomok egy véletlenszerű gombot. Valami levendula színű és illatú cucc jön rám a zuhanykabin falán található kis lyukakból majd egy kellemes hőmérsékletű,lágy vízsugár elkezdi lemosni rólam. Nekem csak állnom kell,tétlenül. Ezt utálom a legjobban. Ha csak tétlenül vagyok mint egy tárgy akkor jut elég idő az aggasztó dolgokra gondolni. Azért jártam el a edzésekre, hogy ne gondoljak az éhezésen,a Kapitóliumra,a viadalra meg egyéb dolgokra. Noha belegondolok ez mentette meg az életem,mert ha felkészületlenül csinálom ezt biztos kinyírnak. Kilépek a zuhanyból ès keresem a törőlközőt. Beletelik egy kicsi időbe mire rájövök hogy a falba lévő lyukak törölköző helyett vannak, mert meleg levegőt fújnak rám ha benyomok egy gombot. Kimegyek ès a szekrényhez megyek, találok benne egy fodros kék ujjatlan pólót és egy szűk fekete bőrszerű nadrágot, úgylátszik ebbe kell mennem vacsorázni.
Mire megtalálom az étkezőfülkét már mindenki bentvan, Monic,Percy ès
Cloe. Már esznek, de nem gyorsan csak csipegetve. Persze, Cleo már 15 éves kora óta nem éhezik,Percyiék meg a körzet gazdagabb részén éltek így nem kellett nélkülözniük. Soha.Nekem bezzeg, soha nem aludtam el telt hassal mindig éhes voltam,és magamnak kellett halászni mert a szüleim állandóan dolgoztak,egy halfeldolgozóban -ahol kábè a körzet fele dolgozik- a minimálbérért.
-Gyere ülj le ès vegyél bármiből! - szól Monic,megint másik paróka,smink és ruha. Gondolom látta hogy nagyon nagyot nyeltem ahogy megláttam azt a sok ételt. Azonnal leülök és ahoz nyúlok amiről tudom mi, lazac. Körübelül ez az egyetlen étel amit be tudok azonosítani a sok rózsaszín és kék cucc között. Aztán vizet töltök és Percy felnevet
-Nem tudnál egy kicsit élni és újakat kipróbálni? - én ezt a megszólalását szúrós szemekkel díjjazom,ezért inkább visszatér az ételéhez. Ha az egyáltalán étel.
-Azt jegyezzétek meg hogy éjszaka sose gyújtsatok tüzet, és ha tudjátok akkor csak szárat levelekből és száraz fából mert az nem füstöl annyira! - utasít minket Cleo
-Oké, de lehet felesleges a tanács, mi van ha valami hülye aréna lesz ahol nincs fa? - akadékoskodik Percy
-Ahol nincs fa, ott nem lesz hideg, legalábbis legtöbb esetben. - válaszol türelmesen
-Mennyi esély van arra hogy óceáni környezet lesz? - kérdezem félve
-Hát, nem sok de lehet szerencsétek van. Ha gyorsan túl akarnak lenni a viadalon akkor beleállítják a dobogókat a vízbe, mert akkor a kiválasztottak fele belehal az indításba. Ha már a dobogóknál tartunk, ne lépjetek le a rajtpisztoly elsülése előtt mert felrobbantok. - tanácsolja a mentorunk
-Mi? - kérdezzük szinkronba
-Hát, a 2. viadalon valaki tisztességtelen előnhöz akart jutni és leugrott a rajtpisztoly előtt. Akkor még nem voltak aknák,de mostmár vannak,így ezt meg ne próbáljátok. Hozzád beszélek Percy! - kacag Cloe
-Hé! - röhög Percy
-Már csak azt kellene megmondanotok miben vagytok a legjobbak. - emel a szájához egy falat nem tudom mit.
-Szigony és kés - vonja meg a vállát Percy
-Halászat,horogkészítés meg egy kicsit a szigonnyal is tudok bánni. - mondom és rájövök hogy mindenhez értek egy kicsit de olyan nagyon semmihez. Még egy aggasztó gondolat. Remek. Csak a vonat hirtelen fékezésére eszmélek fel.
Véleményeknek nagyon örülnék! :)
Felébredek. Arra gondolok amin elalalvás előtt gondolkodtam. Végülis, ha kiválasztanak nem vagyok nagyon reménytelen,mert edzettem, de azért nem szívesen mennék. Kikászálódok az ágyamból és az éjjeli szekrényemhez nyúlok,ahol a kabalámat tartom,egy felhasított kagyló egy bőrszíjjan lóg. Szép de egyszerű. Nem olyan mint a Kapitólium, ami harsány és értelmetlenül drága.
-Mags! Sietni kellene! - szól fel anya a szobámba síri hangon
-Anya nem kell aggódni! - kiabálok vissza. Nagyon nem kellene még az aggódása is.
Felrángatom magamra a hosszú tengerszín ruhámat ami állítólag nagyon jól illik a göndör,barnásvöröses hajamhoz. Biztos. Lerohanok és elindulok a térre. Futva. Mikor ahhoz az asztalhoz érek ahol megszúrják az ujjunkat meglátom az osztálytársaimat. Síri csendben lehajtott fejjel állnak.
-Következő! - hívja fel a figyelmet magára a békeőr
-Ó,elnézést! - nyújton oda a kezem.
-Mi a neved?
-Mags Flanagan.
-Következő! - int a kezével a tizenhat évesek felé,odaszaladok az osztálytársaimhoz és megkérdezem mi a bajuk
-Mi van ha kiválasztanak? - nyafog Atlanie, a szőke,kékszemű,alacsony lány aki mindig is félt az aratásokon.
-Nyajj,van annyi cetli abba a nyanvadt gömbben! - förmedek rájuk és odébbtrappolok. Hogy lehetnek ennyire pesszimisták?!
-Jónapot,Jónapot,Jónapot! - lép elő a 4. Körzet kísérője. Monica, a szokásosnál extravagánsabban néz ki,parókája és a műszempillája még hosszabb mint tavaly,és a fűzője minden szervét összenyomja, de olyan szinten hogy "szerencsétlen" alig tud beszélni. A ruhája maga szép lenne, egy egyszerű fekete térdigérő ruha. Csakhát az összhatás ront rajta.
-Boldog viadalt! És sose hagyjon el benneteket a remény! - mondja rémesen affektálva hozzá. Ez a 31. Éhezők viadala de a szlogen még mindig ugyan az...
-Hoztam egy csodálatos kisfilmet a csodálatos Kapitóliumból! - Csodálatos,az!
-Háború,borzalmas háború... - minden évben ugyan az a kisfilm...
***
-Válasszuk ki,melyik két bátor ifjú a szerencsés idén! - lép oda a lányok gömbjéhez,én akaratlanul is odakapok a nyakláncomhoz.
-Lisie See - affektálja -Hol bújkálsz? Gyere! - kinyújtom a nyakam hogy lássam ki az a szerencsétlen, és akkor meglátom hogy a 12 évesek sorsa megnyílik majd kilép Lisie,arcát könnyáztatta,gyűrött a ruhája és félelemtől csillog a szeme. Hátrapillant,az anyukájára majd megáll és elkezd bőgni. A békeőrök elkezdik rángatni és én nem bírom tovább.
-Önként jelentkezem kiválasztottnak! - lépek ki a sorból és minden tekintet rám szegeződik.
-Csodálatos! - csak ezt a szót ismeri??? -Van egy önkéntesünk! Tapsoljuk meg! - nyújtja a kezét nekem Monica -Hogy hívnak?
-Mags Flanagan - a hangon nem ijedt, inkább száraz.
-Miért jelentkeztél önként? - kérdezi vigyorogva, most mondjam azt hogy megesett rajta a szívem? Kiröhögnek.
-Mert gondoltam nagyobb esélyem van győzni - hazudok
-Tapsoljuk meg Mags-et,megérdemli! - lép mellém, tapsvihar,rohadt kellemetlen.
-Most jönnek a fiúk! - tipeg a sarkatlan cipőjében a fiúk gömbjéhez.
-Percy Blue! - zengi mire előlép egy 18 éves,szőkehajú izomtorony. Hogy ez nem fél az hétszentség.
-Csodálatos! Fogjatok kezet! - odanyújtom a kezem, Percy egy lassú mozdulattal megragadja és megszorítja, de közben nem néz a szemembe.
-Hölgyeim és uraim! A 31.viadal, 4. körzetbeli kiválasztottai! Nagy tapsot nekik! - a tapsvihar nem marad el. A békeőrök betessékelnek minket egy-egy szobába ahol elbúcsúzhatunk szeretteinktől. Leülök,várom a szüleim,hogy mikor szidnak le,de mikor nyílik az ajtó nem ők lépnek be.
-Köszönöm! - borul a nyakamba egy hölgy. A kislány anyja.
-Szívesen (?) - motyogom
-Megmentetted a lányom életét! - sírja -Mivel köszönhetem meg?
-Ugyan - rázom a fejem -Nem kérek cserébe semmit. - mondom. A nő bólogat majd kimegy. Rá egy 5 percre megjelennek a szüleim
-Meghibbantál? - borulnak sírva a nyakamba -Mags! Mi értelme volt?
-Anya,apa. Nemtudom. - fakadnak ki a könnyeim. Most érzem csak a tettem súlyát. Ez az életembe is kerülhet!
-Kicsim! Minden adottságod megvan! Csak jegyezd meg! NEM szabad félned! - néz apám a szemembe én meg bólogatok
-Szeretlek titeket! - ölelem meg őket
-Mi is nagyon!
-Lejárt az idő! - szól a békeőr és kitessékeli a szüleim
-Megtudod nyerni! - súgja anya én meg hevesen bólogatok de tudom hogy semmi esélyem. Legalább bennük tartom a lelket.
Várunk hátha jön még valaki, de senki. Miért is jönne más? Mást nem is fontos nekem. Még sosem éltem igazán,és már nem is fogok, ha megnyerem se mert akkor azzal a tudattal kell élnem hogy embert öltem, de ennek semmi esélye. Jó biztos fogok embert ölni ha a helyzet megkívánja.
-Gyerünk,irány a vonat! - taszít rajtam egyet ugyanaz a békeőr aki kiküldte anyámékat. Én szónélkül felállok és elindulok. A könnyeim már nem potyognak de azért látszik hogy sírtam. Ezt Percy is észre veszi
-A nagy Mags Flanagan aki csak úgy,kedvtelésből jelentezik a viadalra elpityogta magát? - gügyög,hogy lehet ilyen gyerekes egy 18 éves???
-Igen mert emberből vagyok! - mosolygok és előre megyek.
-Jaaj imádni fogjátok a Kapitóliumot,pompa mindenhol, csodás étkek,bőség,minden amire egy ember vágyik. - cincog Monic
-Ja, pár napig élvezhetjük majd kilöknek minket egy térbe hogy meggyilkoljuk egymást - motyogom az orrom alá
-Tessék? - vigyorogja
-Csak azt mondtam hogy csodálatos! - hazudom,nincs ínyemre ez sok hazudozás
***
-Csodálatos! Eszméletlen gyorsaság és meg sem érezni. Csodás! - áradozik de már a vonaton.
-Sziasztok! - lép be egy hosszú feketehajú,magas, 20 év körüli lány. 5 éve volt nyertes. -Én leszek a mentorotok! Cloe vagyok! - mondja
-Megtiszteltetés hölgyem! - tátom el a szám,ilyen közel állok egy nyerteshez. Annyi kérdésem lenne hozzá. Például hogy tudott megbírkózni azzal hogy embert ölt? Vagy hogy mennyit edzett a viadal előtt? De úgy döntök inkább magamban tartom őket.
-Ugyan! Nyugodtan tegeződhetünk! Na szóval ilyenkor gratulálnom kéne de nekem ez nagyon nincs ínyemre így csak annyit mondok minden tőlem telhetőt megteszek hogy idén a 4. körzet győzzön. Oké skacok? - néz a szemünkbe,először Percyébe majd az enyémbe. Mi meg bólintunk. -Csodálatos! - utánozza Monicot - menjetek a kabinotokba,szedjétek kicsit össze magatokat. A sírás nem szégyen oké? Én is sírtam!
-Ja majd biztos sírok! - röhög Percy és bevágja maga mögött az ajtót.
Rárogyok az ideiglenes ágyamra és elkezdem verni a fejemet. Miért vagyok ilyen ostoba? Miért nem hagytam hogy elvigyék a kislányt??? Annyi kisgyereket visznek el más körzetekből is de ott nincsenek ilyen idióták mint én.
Elbóbiskolok egy kicsit de hamar felriadok. Felállok és bemegyek a fürdőbe.
-Ez aztán a pazarlás! - nézek körbe. Nem is tudtam hogy egy vonatba lehet egy komplett welnesszalont beépíteni, de úgylátszik nekik sikerült. A csempe hófehér és csak úgy sziporkázik. A tusoló valami óriási. Vagy 100 funkció van rajta. 2 darab csap van bár nem értem minek mert a kabin egyszemélyes. Van egy óriási tükör ami befedi a szoba egyik felét. A lámpát be lehet úgy állítani hogy színes legyen a fénye, és ha úgyakarom csak benyomok egy gombot és egy pillanat alatt meleg lesz a helységben. Ledobom a ruhám és összefogom a nagy loboncom majd a nyaljáncomhoz nyúlok. Csak ez maradt nekem ami tartja bennem a lelket és nem vetem ki magam a vonat ablakán. Bár nagy a kísértés. Beállok a zuhany alá és benyomok egy véletlenszerű gombot. Valami levendula színű és illatú cucc jön rám a zuhanykabin falán található kis lyukakból majd egy kellemes hőmérsékletű,lágy vízsugár elkezdi lemosni rólam. Nekem csak állnom kell,tétlenül. Ezt utálom a legjobban. Ha csak tétlenül vagyok mint egy tárgy akkor jut elég idő az aggasztó dolgokra gondolni. Azért jártam el a edzésekre, hogy ne gondoljak az éhezésen,a Kapitóliumra,a viadalra meg egyéb dolgokra. Noha belegondolok ez mentette meg az életem,mert ha felkészületlenül csinálom ezt biztos kinyírnak. Kilépek a zuhanyból ès keresem a törőlközőt. Beletelik egy kicsi időbe mire rájövök hogy a falba lévő lyukak törölköző helyett vannak, mert meleg levegőt fújnak rám ha benyomok egy gombot. Kimegyek ès a szekrényhez megyek, találok benne egy fodros kék ujjatlan pólót és egy szűk fekete bőrszerű nadrágot, úgylátszik ebbe kell mennem vacsorázni.
Mire megtalálom az étkezőfülkét már mindenki bentvan, Monic,Percy ès
Cloe. Már esznek, de nem gyorsan csak csipegetve. Persze, Cleo már 15 éves kora óta nem éhezik,Percyiék meg a körzet gazdagabb részén éltek így nem kellett nélkülözniük. Soha.Nekem bezzeg, soha nem aludtam el telt hassal mindig éhes voltam,és magamnak kellett halászni mert a szüleim állandóan dolgoztak,egy halfeldolgozóban -ahol kábè a körzet fele dolgozik- a minimálbérért.
-Gyere ülj le ès vegyél bármiből! - szól Monic,megint másik paróka,smink és ruha. Gondolom látta hogy nagyon nagyot nyeltem ahogy megláttam azt a sok ételt. Azonnal leülök és ahoz nyúlok amiről tudom mi, lazac. Körübelül ez az egyetlen étel amit be tudok azonosítani a sok rózsaszín és kék cucc között. Aztán vizet töltök és Percy felnevet
-Nem tudnál egy kicsit élni és újakat kipróbálni? - én ezt a megszólalását szúrós szemekkel díjjazom,ezért inkább visszatér az ételéhez. Ha az egyáltalán étel.
-Azt jegyezzétek meg hogy éjszaka sose gyújtsatok tüzet, és ha tudjátok akkor csak szárat levelekből és száraz fából mert az nem füstöl annyira! - utasít minket Cleo
-Oké, de lehet felesleges a tanács, mi van ha valami hülye aréna lesz ahol nincs fa? - akadékoskodik Percy
-Ahol nincs fa, ott nem lesz hideg, legalábbis legtöbb esetben. - válaszol türelmesen
-Mennyi esély van arra hogy óceáni környezet lesz? - kérdezem félve
-Hát, nem sok de lehet szerencsétek van. Ha gyorsan túl akarnak lenni a viadalon akkor beleállítják a dobogókat a vízbe, mert akkor a kiválasztottak fele belehal az indításba. Ha már a dobogóknál tartunk, ne lépjetek le a rajtpisztoly elsülése előtt mert felrobbantok. - tanácsolja a mentorunk
-Mi? - kérdezzük szinkronba
-Hát, a 2. viadalon valaki tisztességtelen előnhöz akart jutni és leugrott a rajtpisztoly előtt. Akkor még nem voltak aknák,de mostmár vannak,így ezt meg ne próbáljátok. Hozzád beszélek Percy! - kacag Cloe
-Hé! - röhög Percy
-Már csak azt kellene megmondanotok miben vagytok a legjobbak. - emel a szájához egy falat nem tudom mit.
-Szigony és kés - vonja meg a vállát Percy
-Halászat,horogkészítés meg egy kicsit a szigonnyal is tudok bánni. - mondom és rájövök hogy mindenhez értek egy kicsit de olyan nagyon semmihez. Még egy aggasztó gondolat. Remek. Csak a vonat hirtelen fékezésére eszmélek fel.
Welcome,welcome,welcome!
Sziasztok! Ezen az oldalon Mags Fanagan történetét írom le. Mert ugyebár ki nem kíváncsi arra hogy az öreg Mags hogyan nyerte meg a 31. Éhezők viadalát? Ha te igen akkor itt a helyed! Ha meg nem akkor ott az ajtó.
Jó olvasást! :)
Jó olvasást! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)