4. Rész | Percy? Jól vagy?

Sziasztok! Itt is van a legújabb rész! Olvassátok gyorsan, utána írjatok véleményt! Ui.: remélem mindenkinek kellemes karácsonya volt! C:


Reggel Monic hangjára kelek:
-Kedvesem. Fent vagy már? Gyere reggelizni! - nyávogja. Sajgó végtagokkal feltápászkodok a földről, ahol aludtam. A nyakam teljesen beállt. A fejem hasogat és megint rámjön a sírhatnék.
Könnyezve a komódhoz megyek és felkapok egy fekete, rövid, edző nadrágot és egy kék pamut pólót. Ma úgy is edzésen leszünk. A kiválasztottaknak egy hétig lehetőségük van edzeni.
A hajam még mindig úgy van ahogy megcsinálták tegnap. Olyan szorosra fonták, hogy még mindig nem jött szét. Minek háborgassam? Jó ez így.
Kicammogok. Végignézek az asztalon, majd a körülötte ülőkön. Cale, Percy stylistja és Monic-ék vidáman vihorásznak. Cale ugyanolyan kezeslábasban van mint tegnap, csak most nem feketében, hanem aranyban. A haja most nem fehér hanem bronz.A csíkjai is bronzzá változtak. A lány, azthiszem Valentina piros haja be van fonva. A ruhája óriási fekete rózsákból áll. Kifejezéstelen arccal mered a tányérjára. Fura nekem ez a lány. Mintha nem lennének érzésie.
 Monic hosszú haja megint más színben pompázik. Ezúttal kék. A ruhája ezüst és szikrázó. Sminkje hivalkodó, óriási múszempillája tollakból áll és szája ugyanolyan kék színben úszim mint haja. Percy és a mentorunk, Cleo rá sem hederítenek a Kapitóliumi bájcsevegésre. Meredten koncentrálnak az ételükre. Percynek felzselézett, szőke haja eszméletlenül áll. Ugyanolyan pólót visel mint én, csak feketében. Cleo egy vékony köpenyt visel, sárga spagettipántos trikóján. Haja tűegyenesre van vasalva.
Leülök.
-Na mi lesz ma? - kérdezem, bár pontosan tudom, hogy ma edzésen leszünk.
-Ma? Ma gyakorolni fogjátok azt, amiben jók vagytok. Fontos, hogy a szövetségeseitek előtt jó fényben tündököljetek. Legyetek nagyon ügyesek, és halál lazák! - erőltet egy félmosolyt az arcára Cleo.
-Szuper! Elkápráztatom őket! Csodálatos leszek! - Harsogja Kapitóliumi módra Percy. Rengeteg szarkazmussal a hangjában.
-Percy, jó lenne, ha összekapnád magad! - vonja fel a szemöldökét Cleo.
Percy csak megvonja a vállát. Tudom miért csinál úgy, mintha csak egy nagy vicc lenne az egész. Védekezési mehanizmus. Próbálja kizárni. Őt is megviseli ez az egész. Csak ő tudja kezelni. Én egy roncs vagyok belül. És lassan, de biztosan kiül a külsőmre is.
-Mags! Viszont lenne egy kérésem. - kezdi a mentorom vészjósló hanggal.
-Igen? - összeszorul a gyomrom.
-Aggódok amiatt, hogy ilyen jó a szíved. - hosszú szünet -Kérlek, ezt itt és most felejtsd el. Ne legyél gyenge. Keménynek kell lenned. Szinte érzéketlennek. Igazi hivatásosnak! - Hányingerem lesz. A fejem kavarog.
-Tehát hazuttoljam meg önmagam? - kérdem halkan, de indulatosan, és a szemem nem veszem le a szemem a padlóról.
-Lényegében nem. Csak ne fedd fel a valódi személyiséged. - csitít Monic.
- Bólintok. Nem hiszem el. Úgy kell meghalnom, hogy egy érzéketlen fadarabot kell játszanom. Ez belül szétszed. De megfogadom a tanácsot. Mostantól nem mutatom ki az érzéseim. Könnyebb lesz.
Legszivesebben üvöltöznék, sikítanék és elrohannék. Ezzel szemben szépen lassan felállok.
-Jó, megyünk edzeni? -  A hangom száraz, akár az aratáson, mikor kérdezték a nevem.
-Felőlem mehetünk! - pattan fel Percy is.
Cleo feláll, betessékel minket a liftbe, és benyom rajta egy gombot, majd kiugrik. A lift becsukódik. Felfele megyünk. A 13. Emeletre. Ahogy egyre feljebb emelkedünk, úgy áll el a légegzetem. Minél fentebb vagyunk, annál "szebb", csicsásabb és értelmetlenebb. Egyszóval Kapitóliumi.
-Nem semmi mi? - hajol közel Percy. Túl közel. Az orra épphogy hozzáér az arcomhoz.
-Undorító. - Mondom, kifejezéstelen, üres hanggal. Mostantól csak így fogok megszólalni.
-Ha majd mentor leszek, rengetegszer kell majd látnom. Meg kell szoknom. - nevet, és még mindig nagyon közel van hozzám. Reflexből felé fordulok. Ajkaink majdnem összeérnek. Lefagyok. Kigúvadt szemekkel nézek a szájára. Elvigyorodik. Ebben a pillanatban kinyílik a lift ajtaja.  Mégjobban rámjön a félsz, mert a hivatásosok minket néznek. Az agyam teljesen leblokkolt. Nem tudom mozgatni a végtagjaim. Még sose volt hozzám ilyen közel fiú. Zavarba hozott.
Felkacag.
-Gyere! - ragadja meg a csuklóm és magával
húz. Kirántom a kezem szorításából. Mégis mit képzel? Alig ismerem és ilyeneket csinál. Ég az arcom. A gyomrom felfordult. Hányingerem van.
Nem lehetek rosszul. Kegyetlennek kell látszanom. Nyerni akarok. Pont.
-Sziasztok! - Köszönnek a hivatásosok. Percy barázságosan köszön. Én csak ridegen intek a fejemmel.
-Ki az a pasi? - Meredek a zömök, erős 30-as éveiben járható férfira.
-Daved! Ő a segítőnk. Ő magyarázza el mit kell feltétlen gyakorolni. - Csavargatja a szőke haját az egyes lány. Most, hogy nincs rajta magassarkú, látom, hogy nagyon alacsony. Ellenben a körzettársával. Ő ugyanolyan magas mint a kettes fiú. Sötétbarna haja tökéletesen beállítva, de hogy minek? Azt nagyon nem értem...
Neki is óriási a karja, körübelül mint a fejem. Leesik, hogy még nem tudom a nevét. Odafordulok hozzá, rá se bagózok Shinera. A mentorom kiölte belőlem a kedvességet.
-Mags vagyok. Te?
-Will! - Nyújt kezet. Erősen megszorítom. Beleadom minden erőmet. Félmosolyra húzza a száját.
Körbepillantok. Itt minden van. Jobbra tőlünk célbábúk, kések, tőrök, kardok és dárdák. Egyenesen - a játékmesterek erkéje alatt- mindenféle hasznos dologot lehet kipróbálni. Például tűzcsiholás, ehető növények kiválogatása...de balra...jól látom, amit látok? Ez most tényleg igaz? Kisseb sikoly tör fel a torkomból. A helység túloldalán egy úszómedence. Megmenekültem. Ha van it medence, akkor biztos lesz az arénában is. Ez nem lehet véletlen!
-Mi az? - lihegi a nyakamba Percy. Megint elfog a hirtelen zavar. Kell egy-két másodperc mire összeszedem magam. Felé fordulok.
-Jó lenne ha erről leszoknál! - suttogom a nyakának, mivel olyan magas, hogy a szám csak a nyakáig és. Lejjebb hajol. Pont, hogy egyvonalba legyen a fejünk.
-Mit? - Kérdi úgy, mintha fogalma se lenne arról, hogy miről beszélek.
-Figyelj Percy! Nem tudom mi szállt meg, de tudon kell, hogy ki nem állhatlak, meg az efféle barátkozási módot is, amit te leművelsz, szóval légyszi spórolj meg nekünk annyi időt, hogy ezentúl ezeket inkább Shinenak vagy Allynek csinálod! - suttogom az ajkai elé. Nem esküdnék meg rá, de mintha hozzá is értem volna egy pillanatra a számmal. A hányingerem erősödik. Mélyeket lélegzek.
Percy még mindig nem reagált. Ott áll ahol eddig és mered a szemembe.
Beszív, kifúj. Lehunyom a szemem. Túl nagy levegőt vettem. Az ajkaim most tényleg súrolták az övéit. Mintha lávát öntenének a testembe. Összeugrik a tüdőm. Csöng a fülem. Mi történik velem? 
-Rosszul vagyok. - motyogom és abban a pillanatban összeesek. Elsötétül előttem a világ.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Mags! Jólvagy? - Szólít egy öblös férfi hang. A hangja távoli és tompa. Felkapom a fejem. Ez Daved. Körülöttem az összes többi kiválasztott. Felpillantok a játékmesterekre. Mind engem bámul. Remek. Most mind egy gyenge, ájuldozós senkinek fognak tartani. Egyáltalán miért ájultam el? Percy közelsége miatt? Nem, biztos nem. A liftben is közel volt hozzám, és ott nem volt semmi bajom...de akkor mitől?
Fogalmam sincsen.
-I-igen. - Pattanok fel. A gyomrom még mindig kavarog, de nem érdekel, így is valószínű, hogy mindenki gyengének tart. Daved bólint és belekezd mondandójába. Az elején figyelek, de ezeket már elmondta a mentorom is. Tökéletes alkalom, hogy végignézzek a kiválasztottakon. A harmadik körzet kiválasztottai igen érdekesek. A fiú percenként megrázza a fejét, mintha álmos lenne. A lány folyamatosan remeg. Olyan 15 év körüli lehet mind a kettő. Az ötödik körzetben van egy kisfiú, 13 évesnek saccolom. A lány sem sokkal több. A hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedikben egész igéretesek vannak. Idősek,erősek és nem akarnak meghalni. Ez 8 kiválasztott. A tizedikben egy copfos kilány és egy magas, de nagyon vékony fiú van, egyik sem veszélyes, kivéve, ha valamiben nagyon tehetségesek. A tizenegyesek körüvelül annyi idősek mint én. De eszméletlenül vékonyak. A bőrük barna, de még így is sápadtaknak tűnnek. Borzasztóan néznek ki, de náluk sokkal rosszabbak a tizenkettesek. A fiú 17 év körüli, nagyon vékony, semmi izom nincsen a karjain, szeme ködös a rettegéstől.
 A lány, akit Allyék Hopenak neveztek, olyan mint egy csontváz. Arca teljesen beesett, bordái a pólón kereszül is látszanak. A bőre falfehér. Ha a 3. remegett, akkor Hopeba egy egész földrengés dúl. Szürke szemei szomorúan pásztázzák Davedet. Kétségbeesetten kapaszkodik körzettársába. Ő lenne a gyönyörű nevű Hope. Nem úgy néz ki, mint akinen lenne egy cseppnyi remény is. Borzalmasan mérges leszek. A Kapitólium
ezt ölbetett kézzel nézi? Nemhiszem, hogy csak 2 gyerek van a külső körzetekben aki így nèz ki. Hagyja hogy naponta éhen haljon több gyerek, itt meg az étel fele a kukába megy! Hogy tudnak ìgy èlni? És itt jön a tetejébe még az is, elrángatják a gyerekeket nulla eséllyel a viadalra, meghalni. Ha eddig nem utáltam teljesz szìvemből a Kapitóliumot, akkor mostmár igen.
Borzalmas amit művelnek ezzel az országgal. Nemnormális. A hányingerem egyre erősödik. Szédülök. Térdre rogyok. Nem bírom tovább, összegörnyedek és gyomorsavat hányok. Mivel semmit nem ettem reggelire, csak ez van a gyomromban. A gyomrom kicsit megnyugszik, de még így is remeg. Will letérdel mellém, Percy társaságában.
-Biztos jól vagy? - kézdezik szinkronban.
-Igen! Kutya bajom! - rázom le.
-Ez nagyon nincs rendben Mags! - teszi a hátamra a kezét Will.
Hallom, hogy Daved szól valakinek. Utána gyors lépteket hallok, aztán valaki, egy fehér köpenyes alak beleszúr a karomba egy tűlvel. Összerándulok. Mit adott be? Valami bivaly erős gyógyszert az biztos, mert már most kezdek jobban lenni.
-Mi volt ez? - kérdem, de az alak már nimcs ott.
-Gyomornyugtató. Ne félj. Ezután, már semmi bajod nem lesz! - válaszol Daved.
Valaki megsimogatja a hátam. Nem nézek hátra. Fogalmam sincs ki az. A keze óriási, érzem. Lány nem lehet. Ez csakis egy fiú keze lehet. De vajon melyik hivatásosé? Mason? Biztos nem, nincs benne semmi emberség. Percy? Lehet, de ő csak szivatni szeret. És szerintem, ő sem bírhat engem, ahogyan én sem őt. Will? Kétséges. Miért tenne ilyet? Nem is ismer. Akkor mégis Percy volt? Á, nem tudom. Feladom. Nem is törődök vele.

Mikor Daved elenged minket azonnal a szövetségeseimhez fordulok.
-Mivel kezdjük? - vetem oda ridegen.
-Először, szerintem menjünk a dárdákhoz, aztán a késekhez. Utána meg meglátjuk. - vonja meg a vállát Mason. Hangjában ott van a gúny, amivel ránk néz. Nem bírja egyik szövetségesét sem. Ő biztosnak tartja, hogy ő nyer. Hangjából ki lehet venni, hogy esélytelennek tart mindenkit, magával szemben.
-Rendben, siessünk. Mags atrakciója miatt elment egy csomó idő! - horkan Ally. Forgatom a szemem.
-Akkor menjünk! - indulok a dárdák irányába. Mikor odaérek felkapok egyet. Hmm...otthon is használtam nagyritkán ilyet, mikor mem volt kedvem horgot kèszíteni. Ilyennek szegeztem a tenger sekély részén az iszaphoz a halakat.
Megprörgetem a levegőben. Célzok. Megfeszül a testem. És eldobom.
Csak pár milimétert tévesztettem a céltábla közepéből.
-Nemrossz! Nem is tudtam, hogy tudsz bánni a dárdákkal! - kacsint Percy. El akarja játszani a régi havert. Szánalmas. Nem megyek bele a játékába.
-Ugyan honnan tudtad volna? Nem is ismersz! - pörkölöm oda neki. Szegény összeszorított fogakkal fordul el. Hogy engem átkoz magában, az hétszentség.
-Fuh, ahhoz képest, hogy nem ismeritek egymást, egész szoros kapcsolatban vagytok! - vonja fel a szemöldökét Mason. Nem. Nem. Nem. Nem hiszem el. Most komolyan azt hiszi, képes lennék szerelmes lenni, egy ilyen arrogáns, nagyképű...nem is tudom rá a megfelelő szót...talán...barom...az egy arrogáns barom. Kedvére szivatja a lányokat, a suliban is mindig ezt csinálta.
-Egyáltalán nem vagyunk szoros kapcsolatban! - csattanok fel. Dühösen odasétálok a késekhez és a gyakorló bábúhoz. Idegesen dobálom hozzá a késeket. Meg minden fele. A fejébe, szívébe, bordái közé, karjába, lábába.
Egy idő után megunom.
-Megnézem a medencét! - mondom -Jön velem valaki? - semmi kedvem ahhoz, hogy valamelyik hivatásos velem jöjjön, de mivel szövetségesek vagyunk, inkább megkèrdezem. Rázzák a fejüket. Le merem fogadni, hogy csak Percy tud úszni, de mivel úgy küldtem az ájulásom előtt a tenger mélyére, gondolom megsèrtődött, vagy 
okosabbnak tartja, ha inkább egy kis ideig elkerül. Nagyon örülök, hogy nem akart senki se velem jönni. Csak én és a víz. 
Mint otthon...