2. Rész | megérkeztünk

Meghoztam a második részt. Remélem ez azért jobban tetszik mint az első. Várom a véleményeteket, kritikáitokat, megjegyzéseiteket. Ebbe még van egy-két utalás az eredeti könyvre, elnézést azoktól akiknek ez nem jött be :/ 
Viszont 200+ oldalmegjelenítésre kaptam fel a fejem. Nagyon köszönöm mindenkinek :) sokat jelent hogy ennyien megnézték az oldalam más kérdés hogy tetszett-e is nekik...
Na de nem nyújtom tovább a szót,mint a rétestésztát.

Mi volt ez? - kérdezem
-Fogalmam sincs! - pattan fel Cleo zavartan - Ilyen még nem nagyon történt. Ezzel rendesen rámijeszt. Ha ilyen ijedős leszek a viadalon is akkor baj lesz. Plusz egy rossz gondolat. Ez már kettő. Mi lesz velem?
Cleo megindul az ajtó felé, kinyitja és a mögötte álló békeőrhöz szól:
-Miért álltunk meg? Ha nem érünk a Kapitóliumban időben abból nagy baj lesz! - förmed rá idegesen.
-Nyugalom hölgyem,biztos csak egy kis műszaki probléma adódott. - mondja védekezőleg az őr.
-Gyerekek menjetek be a kabinotokba! - utasít a mentorunk. Én egyből indulok a szobám felé, de Percy habozik.


Belépek a kabinomba ès ledobom a szűk ruhát amibe kényszerültem. -Hangos puffanás, majd elindul a vonat- Na, Cleo, nem kell aggódni. Én pizsama után nézek és sikerrel járok. Találok egy kék hálóinget és ahogy végigsimítok az anyagon könnybelábad a szemem. Már most hiányzik az otthonom. Hiányzik a tenger. Hiányoznak a szüleim. Hiányzik a kényelmetlen ágyam. Igen ez furán hangzik, de így igaz, hiányzik. A könnyeimmel küzdve bevágódok az ágyamba. A túl kényelmes ágyamba. Eszembe jut egy dal. Aminek rengeteg változatát ismerek.
A tenger mélyén
A egyedül úszol
A semmiből
Egy cápa jő
De nem bánt
Hanem jóéjt kíván...
-Mags! Odabentvagy! - dörömböl az ajtómón Percy, de olyan hangosan hogy kiugrok a bőrömből. Úgyteszek mintha már aludnék. Nincs kedvem beszélgetni. Senkivel. Főleg nem azzal akivel belöknek egy arénába. A fejemrehúzom a takarók és próbálok aludni. Persze nem megy...csak forgolódok, valahol az ébrenlét és az alvás között vagyok. Vergődök. És mikor sikerül elaludnom egyből borzalmas álomok villannak be, melyekben különböző képpen gyilkolnak le. Egyszer sikerül nyugodt álomba merülni. Otthon vagyok. Nem zargat senki. Mikor egyszercsak valaki előrohan a semmiből és lemészárolja a családom majd hozzám fordul és belémvág egy kést. Sikítozva,verejtékben úszva kelek fel. Percy átrohan a szobámba. Mi ez mostanában? Érdekelt személy lettem?
-Mi a Poszeidón miatt sikítozol? - tapasztja rám a szemeit
-Csak rémálmom volt, bocs ha felébresztettelek. - kapom el a tekintetem
-Mindegy,úgysem tudtam aludni, de mostmár nem is fogok - hányja a szememre, majd kimegy. Ez egy kicsit meglep,nem tud aludni? Azthittem ő biztos abban hogy megnyeri,hisz ő mindig keményen edzett és mindenhez ért, de úgylátszik felébecsültem a képességeit. Visszavágódom az ágyba és próbálok aludni, de nem jön össze, eléneklem magamba azt a kis dalt, majd újra és újra és újra. Mivel ez egy altató. Próbálom magam elaltatni. Alvásnak nem nevezném de azért pihenni tudok anélkül hogy rémes gondolatok szöknének az agyamba és véres képek kúsznának a képzeletembe.
Reggel...fenéket...hajnalban Monic dörömböl az ajtómon
-Mags!!! Kelj fel nemsokára a csodálatos Kapitóliumban leszünk, Istenem de izgalmas! - sipákolja. Görcsbe rándul a gyomrom. Csodálatos.
-Csodálatos. - ízlelgetem - Csodálatos, mi? Én inkább értelmetlennek mondanám. - suttogom az orrom alá. Odamegyek a szekrényhez és ismét valami felvállalható ruha után kutatok de nem találok mást csak ismét egy szűk fekete bőrszerű nadrágot, hozzá meg egy sötétkék pólót...ez legalább normális ruha. Elképesztő. A komódban minden ruha a méretem. Honnan tudták hogy milyen lesz a kiválasztott mérete??? Fura.
Kimegyek az étkező kabinba ahol még csak Cleo van ott, csendesen eszegeti a reggeliét.
-Szia! - köszönök
-Helló! Mivel nemsokára a Kapitóliumban leszünk gondoltam elmondom nagyjából mire számíthatsz ma. Először is bevisznek egy helyre ahol "megszépítenek". Ez annyit tesz hogy megfésülik,tökéletesre vágják a hajad, legyantázzák a szőröd, levágják a körmöd,meg ilyen dolgok. Majd találkozol a stylistoddal,kedves ember vsak kicsit extravagáns a külseje,na ő varr neked egy felvonulási ruhát. Addig megmutatjuk nektek a lakosztályotok, megebédelünk, beszélgetünk majd jön újra az előkészítő csapat akik kifestenek és megcsinálják a hajad, utána feladják rád a ruhád és lemegyünk a felvonulásotokra. - mondja egy szuszra én meg csak lesek hogy mi van. Most komolyan minek kicicomázni a halálunk előtt?
-Szóval milyen nevetséges jelmezt erőszakolnak ránk? - lép be Percy is a "szobába"
-Nevetségesnek nem mondanám, de hogy válaszoljak a kérdésedre, olyat ami a körzetünkre utal, valami hálóból készültet, vagy valami kéket. Ezek a klasszikus 4. körzetes ruhák. - darálja, Valami kék, há? Ez olyan ismerősen hangzik. Mintha már hallottam volna... és ekkor beugrik.
-Azthittem viadalra visznek ès nem esküvöre! - tör ki belőlem a nevetés, majd Percyből is.
Cleo szigorú mosolyra húzza a száját, majd megrázza a fejét. - Szedjétem össze magatokat, megérkeztünk. - biccent az ablak felé. Ne, nem akarok megérkezni. Vissza akarok menni. Vissza a tengerbe.

Szörnyen nehéz lesz ez a pár nap érzem. Belekapaszkodok a nyakláncomba és nagylevegőt veszek,majd kifújom. Beszív. Kifúj. És ezt vagy 5x eljátszom mire megnyugszom. Nyugi Mags, edzettél, tudsz te mindent csak nyugi. Beszív. Kifúj.
Kipillantok az ablakon és pont az fogad amire vártam. Sikítozó, ugráló, túlcicomázott, embereknek nem nevezhető élőlények. Gyűlölöm őket, de ezt "hivatásosként" nem szabad kimutatnom. Kihúzom magam és valahogy sikerül mosolyt varázsolnom az arcomra, de közben belül meghalok.
-Gyerünk gyerekek, menjünk! - indul az ajtó felé Cleo. Én "rárögzítem" a maszkom az arcomra és elindulok a mentorom után.
 A harsány színkavalkádon túl, egy óriási épület van, de a belseje az, ami  igazán bámulatra méltó. A közepén teljesen lyukas, látni az eget ha felnézel. 12 darab körlakosztály, mienk a 4. emelet. Eltekintek balra, de mire felmérném a terepet egyből betuszkolnak minket a liftbe, sajnos nem tudok tovább nézelődni, dehát nem is nézelőni jöttem hanem viadalt nyerni. Muszály lesz megnyernem. A szüleim összetörnének ha itt végezném.
-A miénk a negyedik emelet ha még nemtudnátok. Ugyan nem egy tetőlakosztály, de ez is csodálatos! - Már megint ez a csodálatos, már kezd az idegeimre menni ezzel a túlzott pozitív világnézettel, nem tudom hogy bírja ezt Cleo már 5 éve. Beugrik hogyha megnyerem nekem is ezt kell majd hallgatnom. Érdekes, még egy rossz gondolat, de ez most nem azzal kapcsolatos hogy meghalok. Meghalok. Jóistenem! Pár nap múlva meghalhatok. De vajon milyen meghalni? Ezt sosem mesélte el nekem senki, de hogy is tudnák, ha valaki meghal, az már nem mesél. Kétféle érzés tölt el, egyrészről kíváncsi vagyok milyen lehet meghalni. Másrészről pedig rettegek a haláltól. Végigfut a hideg a hátamon. Vajon egyfajta megkönnyebbülés fog el, vagy inkább az utolsó pillanataimban is aggódni fogok? Van élet a halál után? Ha igen milyen? Lebegsz valami feketeségben és bámulsz a semmibe? Vagy egy új eséjt az életre és újjá születsz? Ez olyan furán hangzik. Fut át ez a gondolatmenet az agyamon, mikor valaki kizökkent.
-Mags! Te bent maradsz? - affektálja Monic. Igazából is ilyen lehet a hangja? Vagy direkt elváltoztatja? És ha igen, az mire jó?
-Nem! - rázom meg a fejem és kiugrok a liftből. Körbepillantok, és leesik az állam. A liftből egyenesen egy óriási nappaliba csöppenünk, amelybe beleférne a házunk. A padlót végig valami bolyhos, ezüst színű szőnyeg borítja. A fal hófehér, ami nagyobbítja az így is hatalmas teret. Tőlem jobbra egy kicsi, élénkzöld asztalka található, ami előtt van egy óriási, neonpink kanapé. Az asztalon friss, fehér rózsák vannak amik betelítik a helyet, gyomorforgatóan édes illatukkal. Balra a nappalival egybenyitott étkező található. Amiben található egy hatalmas, fekete, kovácsoltvas asztal, körülötte 6 db, pink szék. Egy Monicnak, egy Cleonak, kettő a stylistoknak és persze egy-egy Percynek és nekem. Az asztalon is rózsák.
Egyenesen egy széles folyosó húzódik. Az élénk zöld ajtók mögött biztosan a szobáink vannak.
-Nem úgy volt hogy valami szépségszalonszerűségbe visznek minket? - húzom fel az egyik szemöldököm, mert én úgy emlékszem.
-De, de be kell várni a többi kiválasztottat is. - pislog egy hosszat Cleo majd leül a kanapéra -Nemsokára ittlesznek értetek. Addig egyetek valamit! - mondja, mi meg negrohamozzuk az étkezőt. Csak most veszem észre hogy a szoba mind a négy sarkában - mármint ahol a szoba sarkainak kéne lennie - emberek állnak. Nem Kapitóliumiak. Egyenruhájuk gyűrött, a hajuk rendezetlen, arcukra kiül hogy megviseltek és szenvednek. Egyből megesik rajtuk a szívem, de amilyen gyorsan megsajnáltam őket, olyan gyorsan csíptem bele a karomba. Mostantól ha megesik valamin, vagy valakin a szívem belecsípek a karomba, hogy észhez térítsem magam. Egy utolsó pillantást vetek a szolgálókra, majd leporolom a ruhám és leülök. Az asztalon A-tól, Z-ig minden fèle ételt meg lehet találni, minden féle.
Nem szabad sokat ennem, mert ha teli eszem magam mindenféle étellel könnyen lehet, hogy rosszul leszek. Ezért csak egy kis kaviárt eszek, hozzá meg vizet iszok. A poharamra meredek és a benne lévő vizet bámulom. Már most hiányzik az úszás. Hiányzik a tenger. Hiányoznak a kagylók amik mindig elvágták a lábam. Ha nem lesz tó, vagy akár csak egy mélyebb patak az arénában, akkor biztos hogy odaállok valaki elé és a kezébe adom a tőrt. A víz az életem. Ha megnyerem simán lehetne az úszás a talentumom, de nemtudom hogy ezt hogy lehetne kivitelezni, mert az úszással nem szolgáltatok semmit. Lassan a számhoz emelek egy kevés kaviárt, de inkább visszaejtem a tányérba.
-Percy! Tegyük fel, hogy megnyerted a viadalt. Milyen talentumot választasz? - nézek a körzettársamra
-Hú, ezen még nem is gondolkoztam. Szerintem horgászat, vagy nemtudom. - kerekedik el a szeme, úgylátszik ebbe még ő sem gondolt bele igazán. - De az is lehet hogy jövőhéten már halottak leszünk, szóval még ráér ezen gondolkodni! - nevet, nekem meg felfordul a gyomrom. Hogy tud egy ilyeen mondaton röhögni? Sosem szerettem, kettő évfolyammal felettem volt az iskolában, egy arrogáns hólyag volt mindig is. Rengeteg barátnője volt és állandóan edzett, állítólag önként akart jelentkezni, de szerintem csak kamu. Nem olyan bátor. Nem mintha én az lennék. Én szimplán csak hülye vagyok.
-Nem vagyok éhes! - ugrok fel az asztaltól, de ez nem igaz, irdatlan éhes vagyok, csak nincs kedvem Percyvel egy helységben lenni. Kiviharzok a nappaliba és megkérdezem Cleot, hogy mikor jönnek már értünk. Szerencsémre nem kerek öt percen belül meg is èrkeztek. Megint liftezünk, de ezúttal a föld alá megyünk. Mikor megáll egy keskeny folyosóra vezetnek, ami tele van ajtókkal. Az engem kísérő békeőr megáll egy ajtó előtt melyen, egy négyes, és egy "lány" felirat van. A békeőr belök az ajtón melyen túl kettő extravagáns kinèzetű, 20 év körüli lány vár, bár nehéz megmondani mennyi idősek, mert rengeteg smink van rajtuk.
-Jaaaj, Helló! Gratulálunk! - sikìtják egyszerre. -Én Kurie vagyok, ő meg Batrie! - mondja, az egyik, akinek a bőre rózsaszín, és a haja helyett lila tollak vannak. Úgy néz ki, mint valami természet feletti lény.
-Ide feküdj le!Seperc alatt széppé teszünk! - nyávogja  a kék ajkú, neonzöld hajú lány, kinek a kezei teli vannak tetoválásokkal, ő Batrie.
-Ez most kicsit fájni fog! - bólogat a tollas és valami meleg és sűrű anyagot ken a lábamra, majd rátesz egy papírdarabot és lerántja. Éles fájdalom hasìt a lábamba.Nagyon kevesen múlik az hogy nem rúgom meg.
-Ez miért szükséges? - kérdezem mert tényleg nem értem a lényegét.
-Nem engedhetjük hogy szőrösen és mocskosan állj Cale elé! - neveti a zöldike.
Mikor már mindenhol csupasz vagyok és 2x lemostak összenéznek és vihogva kimennek. Én felülök és ebben a pillanatban nyílik az ajtó. Egy feltupírozott, fehér hajú, fiatal nő lép be. Az arcát ezüst csíkok keresztezik, de ahogy jobban szemügyre veszem mindenét ilyen csíkocskák lepik el. A bőre bronzos, és a ruhája...na a ruhája igazán meglep. Nem olyan mint egy Kapitóliumi ruha. Egy egyszerű ujjatlan, fekete kezeslábasban van, amire ezüst cérnával rá van hímezve a 31-es szám. A viadal száma. Ez a harmincegyedik. Egy jegyzetet búj, amiből egy pillanatra sem tekint fel
-Szia! Én Cale vagyok! Elnézést az ikrek miatt, bizonyára lefárasztottak.
-Jónapot! Mags Flanagan vagyok, és igen, kicsit.- bólintok lassan.
-Térjünk egyből a lényegre, én valami olyanra gondoltam hogy hálóból csinálhatnánk neked egy félvállas térd felettig érő ruhát. Mit szólnál?
-Nekem olyan mindegy! - vonom meg a vállam. Csak szeretnék hamar túllenni rajta! Szeretném mondani de inkább elfojtom az indulataim.
-Oké, akkor az lesz amit az előbb mondtam. Az anyaga ben baj ha kicsit durva lesz? - tekint fel a jegyzetéből. Én némán bólintok. Csak nyugodtan legyen durva, nem zavar. Otthon sem voltak selyemből a ruháim.
-Rendben. Néhány óra és kész a ruhád. - firkant le pár szót a jegyzetbe. Én meg bugyután rámeredek.
-A méreteim mikor veszik le? - kérdezem.
-Tudunk rólad minden adatot. - mosolyog majd kirohan. Most tűnik csak fel hogy ő nem affektált. Ez azért érdekes...tudnak rólam minden adatot? De honnan? És mikor mértek le? Ez zavarba ejtő...